Férfi vízi: ismét Biros Péter lett az Eger vezetőedzője

D. S. B.D. S. B.
2025.01.14. 14:42
Megint Biros Péter lett az Eger vezetőedzője (Fotó: Török Attila)
Átalakult szakmai stábbal készül a férfi vízilabda ob I tavaszi szezonjára az Egri VK, ugyanis a klub elnöke, Szécsi Zoltán bejelentette, hogy Jászberényi Gábor fél év után távozik a vezetőedzői tisztségből s kapusedző lesz. Utódja Biros Péter lesz, aki az elmúlt években már kétszer vette át a csapat irányítását egy-egy rövid időszakra.

Az ob I-ben 13 mérkőzés után három győzelemmel, tíz vereséggel a tabella 10. helyén álló Egri VK irányítását Biros Péter veszi át, aki már 2022-ben és 2024-ben is irányította a csapatot a tavaszi szezon során, ám nyáron mindig új vezetőedző érkezett a csapathoz.

Biros vezetésével egyébként az Eger a 2021–2022-es idényben a 10., a 2023–2024-es évadban a 9. helyen zárt a bajnokságban, ám a klub célja most is az, hogy előrébb lépjenek a tabellán, ezért az edzőváltás mellett döntöttek.

Szécsi Zoltán, az Egri VK elnöke a klub honlapján tudatta, hogy a szakmai igazgatóként tevékenykedő Biros Péter ismét átveszi a felnőttcsapat irányítást, Jászberényi Gábor pedig a jövőben a kapusedzői teendőkért fele.

„Az elmúlt évben ugyanez a változás eredményre vezetett, mert a háromszoros olimpiai bajnok vezetésével minden hátralévő mérkőzését megnyerte a csapat. Az eddigi vezetőedző, Jászberényi Gábor szintén marad a csapatnál, mint nélkülözhetetlen kapusedző” – olvasható az egrivizilabda.hu-n.

A FÉRFI VÍZILABDA OB I ÁLLÁSAMGYHGYHVVL–KGk P 
  1. FTC1313–––252–102+15039 
  2. Szolnok1311––2177–127  +5033 
  3. OSC1310–12155–112  +4331 
  4. Vasas1391–3162–126  +3629 
  5. Honvéd139––4137–112  +2527 
  6. BVSC1381–4175–131  +4426 
  7. Szeged126–15134–142    –819 
  8. Kaposvár135–17156–174  –1816 
  9. Szentes124116125–140  –1515 
10. Eger133––10113–183  –70  9 
11. UVSE133––10133–186  –53  9 
12. Miskolc1321–10105–158  –53  8 
13. Pécs1311–11109–184  –75  5 
14. Debrecen131–111108–164  –56  4 

 

 

Legfrissebb hírek

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
3 órája

Férfi vízilabda: Nagyok szeretnénk lenni! – Csoma Kristóf

Vízilabda
10 órája

Meglepetésre az Eger legyőzte a Szolnokot a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.10.31. 19:15

A Ferencváros hat góllal nyert a Debrecen ellen a férfi vízi ob I-ben

Vízilabda
2026.10.30. 21:18

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Értékes győzelmet szerzett az FTC a Panathinaikosz vendégeként a férfi vízi BL-ben

Vízilabda
2026.10.28. 22:17

Megszorongatta a BVSC a fáradt FTC-t a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.10.22. 21:28

Fekete-tenger-kupa: a Ferencváros legyőzte a Reccót a fináléban

Vízilabda
2026.10.18. 16:50