A Pro Reccóba került kölcsönbe a Ferencváros fiatalja

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.01. 12:30
null
Haverkampf Bence a Pro Reccóban folytatja a pályafutását (Fotó: fradi.hu)
A férfi vízilabda ob I-ben is érdekelt Ferencváros a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a Bajnokok Ligája rekordgyőztese, az olasz Pro Recco a 2024–2025-ös idényre kölcsönvette tőle Haverkampf Bencét.

„Épp ültem a népligeti étteremben, amikor anyukám küldött egy üzenetet, hogy Süni bá (Nyéki Balázs) szeretne velem beszélni. Hívtam és kérdeztem, hogy baj van? Miről van szó? Erre azt felelte, hogy el kellene mennem a Pro Reccóba… Először azt hittem, hogy viccel" – emlékezett vissza a klubhonlapon Haverkampf Bence arra, hogyan is tudta meg, hogy az olasz sztárcsapatban folytatja pályafutását.

A 18 éves játékos hétfő este már el is köszönt társaitól a zöld-fehérek ifjúsági együttesében, s a következő napokban kiköltözik a Ligúr-tenger partján fekvő városba, ahol korábban három magyar olimpiai bajnok, Benedek Tibor, Kásás Tamás és Madaras Norbert is sikert sikerre halmozott.

Az FTC vezetőedzője, Nyéki Balázs a projekt részleteiről mesélt: „Vasárnap kint voltam a Szőnyi úton, a BVSC–Pro Recco Eurokupa-selejtezőn, amelyen üzenetet kaptam Madaras Norberttől, hogy a meccs után lesz egy gyors megbeszélésünk az olasz klub vezetőivel. Kiderült, hogy szeretnének kölcsönvenni valakit a Fradiból. Egy tehetséges fiatal játékosra volt szükségük, aki segítség lehet számukra. Én ajánlottam Bencét, aki a megállapodás szerint egy évig játszik a Reccóban kölcsönben. Egyelőre az olasz bajnokságban szerepelhet, januártól pedig a nemzetközi kupaporondra is benevezhetik, mert most az FTC BL-keretében volt bejegyezve.”

Haverkampf Bence hozzátette: „Eléggé izgatott vagyok, mivel gyerekkori álmom volt, hogy egyszer a Pro Recco játékosa lehessek. Még fel sem fogtam teljesen ezt az egészet.” 

Néhány nappal azután, hogy a Bajnokok Ligája máltai döntőjében az FTC-Telekom legyőzte a háromszoros címvédő Pro Reccót, jött a hír Olaszországból, hogy a főszponzor két évtized után kiszáll, és így szélnek eresztik a játékosokat. A klub anyagi válságának kirobbanása után úgy tűnt, hogy eligazolnak a világklasszisok a tizenegyszeres BL-győztestől, végül azonban csupán négyen távoztak a keretből. Zalánki Gergő és Konsztantinosz Kakarisz az Olympiakoszba, Alekszandar Ivovics a Jadran Herceg Noviba, míg a szezon végén bejelentett, ám a Reccóban egyetlen percet sem játszott Álvaro Granados a Barcelonetába szerződött. Maradt viszont a vb-ezüstérmes olasz válogatott gerince, így Francesco Di Fulvio, Marco del Lungo, Gonzalo Echenique, Nicholas Presciutti, Franscesco Condemi, Andrea Fondelli, Matteo Iocchi Gratta, illetve két légiós, a Fradival 2019-ben BL-t nyerő ausztrál Aaron Younger és az amerikai center, Ben Hallock is a Pro Reccót választotta. Ezekhez a klasszisokhoz csatlakozik most Haverkampf Bence.

Vízilabda
2024.07.19. 07:25

Férfi vízi: anyagi nehézségek miatt széteshet a Pro Recco

Kiszállt a mecénás, nagy bajban a világ egyik legsikeresebb csapata.

 

 

Legfrissebb hírek

Bartalis István: Eddig szenvedtünk a góllövéssel, most viszont jókor jöttek

Jégkorong
11 órája

Sofron István: Azt érzem, hogy ide tartozom, és rossz, amikor ellenfélként érkezem

Jégkorong
13 órája

Fölényes Volán-siker született az osztrák hokiliga első magyar rangadóján

Jégkorong
Tegnap, 21:45

Szétlövéses sikerrel mutatkozott be Ted Dent a Volán kispadján

Jégkorong
2025.11.12. 22:15

A BVSC-t is legyőzte, hibátlan maradt az FTC a női vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.11.05. 21:15

Női NB I: hárommal verte meg az újoncot a címvédő FTC

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 17:19

Osztrák hokiliga: sorozatban hatodszor kapott ki a Ferencváros

Jégkorong
2025.11.02. 20:09

A férfiak után az FTC női csapata is legyőzte az MTK-t az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 18:09
Ezek is érdekelhetik