Férfi vízi Eb: Tátrai szerint az agresszivitásra is nagyobb hangsúlyt kell fektetni

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.01.05. 19:29
null
Tátrai Dávid bízik a jó szereplésben (Fotó: Balogh László, archív)
Tátrai Dávid szerint az agresszivitásra és a védekezésre kell nagyobb hangsúlyt fektetnie a magyar válogatottnak a horvátországi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.

 

A magyarok az első mérkőzésükön 10–8-as vereséget szenvedtek csütörtökön a vb-ezüstérmes görögöktől, szombaton pedig Grúzia ellen folytatják a kontinenstorna csoportkörét.

„Az a célunk, hogy a görögök elleni játékunkat még egy szinttel megemeljük és a legfontosabb, hogy a grúzokat megverjük. Utána pedig jöhetnek majd a bravúrok” – mondta az M4 Sport helyszíni stábjának az U20-as válogatottal világbajnok Fekete Gergő, majd megjegyezte, bár az első mérkőzésen voltak olyan gólok, amelyek elkerülhetőek lettek volna, mégis jól játszottak emberhátrányban, de az emberelőnyős helyzeteket jobban is ki lehetett volna használni.

Fekete szerint kemény mérkőzésre számíthatnak a georgiaiak ellen is, és nem szeretnének abból kiindulni, hogy 17 gólos különbséggel verték őket az olaszok, akiket a csoportkör utolsó fordulójában meg kell majd próbálni kevés gólon tartani.

„Mindenképpen a védekezésre koncentrálunk, arra, hogy hátrányban meglegyenek a blokkok és próbálunk egymásért küzdeni a vízben. Ha ez sikerül és az Eb folyamán napról napra tudunk egy-egy lépést előre haladni, akkor lehet esélyünk az olaszok ellen és a későbbiekben az egyenes kieséses szakaszban is” – jelentette ki a görögök ellen vezetést szerző Tátrai Dávid, majd kiemelte: az agresszivitásra, illetve a támadásokat követő visszazárásokra kell nagyobb hangsúlyt fektetniük, hogy folyamatosan nyomás alá tudják helyezni az ellenfeleiket. Hozzátette, még mindig keresi a helyét a csapatban, hogy melyik pozícióban tudná a legjobban segíteni a válogatottat.

A tavaly világbajnok, ezzel olimpiai kvótás magyar válogatottból ezúttal hiányzik nyolc rutinos játékos – Jansik Szilárd, Angyal Dániel, Manhercz Krisztián, Német Toni, Vámos Márton, Varga Dénes, Zalánki Gergő, Vogel Soma –, ők már a februári, dohai világbajnokságra készülnek. Varga Zsolt szövetségi kapitány így több fiatal, tavaly nyáron a juniorok között szintén világbajnok játékosnak adott lehetőséget a bizonyításra az Eb-n.

VÍZILABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG (ZÁGRÁB, DUBROVNIK)

CSOPORTKÖR
B-CSOPORT (DUBROVNIK)

Január 4., csütörtök
Grúzia–Olaszország 5–22 (0–5, 2–6, 0–6, 3–5)
Magyarország–Görögország 8–10 (1–2, 2–3, 3–2, 2–2) – bővebben itt.
Január 6., szombat
17.00:
Grúzia–MAGYARORSZÁG
19.00: Görögország–Olaszország
Január 8., hétfő
17.00:
Grúzia–Görögország
19.00: MAGYARORSZÁG–Olaszország

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
M
Gy
Ny. Szl.
V Szl.
V
LG–KG Gk
P
1. Olaszország1
1


22–5
+17
3
2. Görögország
11



10–8+23
3. MAGYARORSZÁG
1

1
8–10
–2
0
4. Grúzia
1


1
5–22
–170
Legfrissebb hírek

Vigvári Vince továbbra is Barcelonában vízilabdázik

Vízilabda
2026.03.18. 17:19

Nyéki Balázs: Össze kell szednünk magunkat!

Vízilabda
2026.03.06. 12:30

Férfi vízi BL: a Pro Recco ezúttal jobb volt a Ferencvárosnál

Vízilabda
2026.03.04. 22:25

Férfi vízi ob I: nagy csatában győzött a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
2026.03.04. 19:56

„A hét mesterlövész” – magyar válogatott játékosaival hosszabbított az FTC férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.03.02. 21:20

Öttel kikapott a Szolnok az odavágón a férfi vízi Eurokupa nyolcaddöntőjében

Vízilabda
2026.02.25. 19:41

Férfi vízilabda: simán megnyerte második meccsét a Honvéd a Konferenciakupában

Vízilabda
2026.02.20. 21:56

Elkészült a vízilabda-világkupa csoportbeosztása, a regnáló olimpiai bajnokot kapták a magyarok

Vízilabda
2026.02.20. 18:27
Ezek is érdekelhetik