Felkészülés: négy góllal verte a franciákat a férfi pólóválogatott

Vágólapra másolva!
2024.01.24. 20:27
Remek hajrával vertük a franciákat (Fotó: Árvai Károly)
A magyar férfiválogatott hivatalos mérkőzéssel zárta le a franciákkal közös edzőtábort, a csapat négy góllal győzött a telt házas Komjádiban.

 

Három napon át szórakoztatta egymást a február ötödikén kezdődő férfi vízilabda-világbajnokság előtt a magyar és a francia válogatott, a közös programot hivatalos felkészülési mérkőzés zárta a Komjádi uszodában. Ahol ki sem nyitott a jegypénztár, az összes belépő elkelt elővételben, ennek megfelelően már kezdés előtt másfél órával kígyózott a sor az ajtónyitásra várva. A franciáknak nem sok sikerélményük volt a mieink elleni, általában ötnegyedes kétkapuzásokon, furcsa módon a hivatalos meccsen jártak a legközelebb a mieinkhez, akik azért az ellenfél mellett a meccshiánnyal is megküzdöttek. A tizenhármas keretben ugyanis nyolc olyan játékos is helyet kapott, aki kihagyta az Európa-bajnokságot, és helyette keményen alapozott az elmúlt hetekben.

A bemutatáskor olyan mondat hangzott el, amilyen felnőttmérkőzésen még sosem: „Egyes sapkában: Vogel Soma”. A kapus hiába kezdőjátékos évek óta a Fradiban és a tokiói olimpia óta a válogatottban is, eddig mindig 13-asban (vagy az ob I-ben 14-esben védett), ugyanis megfogadta, hogy amíg a kapustársa idősebb nála, addig nem kéri el az 1-es sapkát. Most jött el az idő, Bányai Márk ugyanis fiatalabb volt nála.

A mérkőzés első két negyede döcögős volt, a mieink nem találták a támadójátékukat, ugyanakkor védekezésükkel megfojtották a franciák próbálkozásait. Az első gólra közel öt percet kellett várni, stílszerűen az előző éve legjobbjának megválasztott Zalánki Gergő talált a kapuba. A térfélcsere alatt 4–2 állt az eredményjelzőn, a magyar gólokon megosztozott Zalánki és a csapatkapitány Jansik Szilárd, Voge Somának pedig nem hozott balszerencsét az egyes szám.

Aztán a harmadik negyedben felpuhult a magyar védekezés, a franciák rögtön életjeleket mutattak, Thomas Vernoux egyszemélyes műsorának köszönhetően pedig hatot lőttek nyolc perc alatt a mieinknek… Manhercz Krisztián góljával így is majdnem vezetéssel mehettünk neki az utolsó negyednek, de Vernoux 1.1 másodperccel a dudaszó előtt egyenlített.

Aztán az utolsó nyolc percben már minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Varga Zsolt, mondjuk úgy, intő szavai után megint összeállt a védekezés, a magyar válogatott a labdaszerzések után rendre lefordult, és szép gólokat lőtt. Vigvári Vince addig jobbára a kapufát faragta, majd bepörkölt egy fórt, utána pedig ejtett egy olyat, hogy még az uszoda lelátóján szökőévente megtalálható Kásás Tamás is elmosolyodott. Jansik is megszórta magát, ráadásul majdnem egyedül végig vitt egy olyan támadást, amelynek az elején ő szerzett labdát – bekként. A vége 14–10 lett ide, mindenki visszarázódhatott a meccsekhez, a telt házas Komjádi lelátóin pedig mindenki remekül szórakozott. A csapat meg sietett aludni, elvégre csütörtök hajnalban már indult a spanyolországi edzőtáborba.

 

VÍZILABDA
FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Franciaország 14–10 (2–1, 2–1, 4–6, 6–2)
Komjádi uszoda, 1600 néző. V: Kun Gy., Debreczeni N.
MAGYARORSZÁG: VOGEL SOMA – Angyal, Varga Dénes, JANSIK SZ. 5, Kovács P., VÁMOS 2, ZALÁNKI 3. Csere: Molnár E., Manhercz K. 1, VIGVÁRI VINCE 2, Tátrai D. 1, Német T. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
FRANCIAORSZÁG: FONTANI – Marzouki 1, VENROUX 4, Khasz 1, Bodegas, Crousillat 1, Bjorch. Csere: Vanpeperstraete, Saudadier 1, Nardon 1, Marion-Vernoux, Denardi 1. Szövetségi kapitány: Florian Bruzzo
Gól – emberelőnyből: 13/7, ill. 11/4. Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –. Kipontozódott: Vanpeperstraete (30. p.), Marzouki (32. p.), Angyal (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt: – Hektikus mérkőzés volt, az eleje védekezés szempontjából kifejezetten jó volt, hiszen sokáig két gólon tartottuk a franciákat. Utána megbillent a védekezés, a támadás pedig végig nyögvenyelősen ment, nem volt elég letisztult. A végére stabilizálódtunk hátul, ebből folyamatosan lefordultunk, a fórokat is jobb százalékkal értékesítettük, és ismét más képe lett a mérkőzésnek.
Florian Bruzzo: – Hasznos három napon vagyunk túl, remélem, a magyarok is. Kemény meccs volt, de hát a magyarok ellen sosem könnyű játszani. Három negyeden át tartottuk velük a lépést, aztán hiányzott a kellő rutin, de hát ezért kell rengeteg ilyen meccset játszanunk erős ellenfelekkel szemben. Jó volt telt ház előtt játszani, Belgrádban folytatjuk a munkát a következő napokban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik