Női vízi: akár a vb-re is átcsoportosíthatják az európai kvótákat

2023.11.03. 10:32
null
Akár a vb-n is szerezhetnek kvótát női pólósaink (Fotó: Török Attila)
Egyelőre kérdéses, miként alakul az olimpiai kvalifikáció a női vízilabda-válogatott számára azt követően, hogy csütörtökön kiderült: januárban Izraelben biztosan nem rendezik meg az Európa-bajnokságot, ahol a legjobb, kvótával még nem rendelkező együttes jutott volna párizsi repülőjegyhez.

A Magyar Vízilabda-szövetség összefoglalója szerint a női válogatott még júniusban, a Long Beachen rendezett világkupa-szuperdöntőben elért negyedik helyezésével tette biztossá indulási jogát a februárban sorra kerülő világbajnokságon, amelyre a többi csapatnak az Eb-n lett volna lehetősége kijutni. Sajtóhírek szerint van esély arra, hogy a kontinensviadalon megszerezhető kvótát átcsoportosítják a világbajnokságra, „ami első hallásra jó hírnek tűnik a lányok szempontjából, mivel a görögökkel és az olaszokkal hárman maradtunk az igazán erős együttesek közül, akik az egy európai és a Dohában elérhető két maradék kvótára pályáznak” – áll az MVSZ honlapján.

Ugyanakkor egyelőre az sem dőlt el, hogy lesz-e Európa-bajnokság, ugyanis a hírek szerint a németek a férfi, a hollandok pedig a női Eb-t rendeznék meg külön-külön.

Az izraeli Eb törlése – vagy halasztása, ugyanis még ezt sem lehet tudni pontosan – a magyar férfi válogatottat nem érinti, hiszen Varga Zsolt együttese nyáron, a fukuokai világbajnokságon szerzett aranyérmével begyűjtötte az olimpiai kvótát, Netanyában pedig főként a fiatalok kaptak volna lehetőséget.

A kontinensviadalnak a palesztin–izraeli fegyveres konfliktus miatt nem ad otthont Izrael.

Legfrissebb hírek

Vályi Vanda: Értékes időt töltöttünk együtt, nincsenek bennem rossz érzések

Vízilabda
2026.07.31. 12:13

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

A női pólóválogatott ötméteresekkel legyőzte az amerikaiakat Ausztráliában

Vízilabda
2026.07.19. 12:25

Keszthelyi Rita egyedüli csúcstartó lett, negyven (!) ötméterest követően nyert női pólóválogatottunk Ausztrália ellen

Vízilabda
2026.07.16. 13:35

Magyari Alda: A gyermeknevelés mellett is szerettem volna újra szintet lépni

Vízilabda
2026.07.10. 06:39

Női vízilabda-vk: Horváth Zsófi, Alaksza és Lendvay is a keretben

Vízilabda
2026.07.06. 15:57