Női vízilabda: kihirdették a válogatott Eb-keretét

K. B.K. B.
2023.11.20. 13:33
null
A CN Mataro klasszisa, Keszthelyi Rita is ott van a válogatott keretben (Fotó: Nemzeti Sport)
Huszonkét játékossal kezdi a meg az Európa-bajnoki (és voltaképpen világbajnoki) felkészülést a magyar női vízilabda-válogatott – a szövetségi hírből kiderül, hogy a kerettagok névsorát az ősszel tartott tucatnyi foglalkozás, illetve a múlt heti felmérők eredményei alapján állította össze Cseh Sándor és Mihók Attila.

 

Tizennyolc (plusz egy) mezőnyjátékos és négy kapus szerepel a női válogatott most kihirdetett felkészülési keretében. Harmincötnél is több pólóst tesztelt a két új kapitány, Cseh Sándor és Mihók Attila szeptember óta, múlt hétfőn mindegyiküket komoly fizikai felmérőn is, mindezek alapján állt össze az a huszonkétfős csapat, amely november 28-tól nekivág az Eb-felkészülésnek.

Mihók Attila a waterpolo.hu-nak elmondta, hogy Rybanska Natasa a keret huszonharmadik tagjának számít, ugyanakkor sérülése miatt jelenleg nincs olyan állapotban, hogy bevethető legyen – ha december közepére sikerül utolérnie önmagát és társait, akkor lehet esélye az Eb-szereplésre.

Az eindhoveni Európa-bajnokságra és a dohai világbajnokságra egyaránt 15-15 játékos nevezhető – válogatottunk jelen állás szerint december közepén vív két mérkőzést Kína ellen hazai medencében, majd a két ünnep között szeretnének egy külföldi edzőtábort is megszervezni, jó eséllyel Spanyolországban.

NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT
KAPUSOK:
Maczkó Lilla (Dunaújváros), Magyari Alda (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC), Torma Luca (Eger).
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Baksa Vanda (UVSE), Dobi Dorina (Dunaújváros), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Geraldine Mahieu (Dunaújváros), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (CN Mataro), Kuna Szonja (FTC), Kurucz-Gurisatti Gréta (FTC), Leimeter Dóra (FTC), Mészáros-Farkas Kata (BVSC), Peresztegi Nagy Kinga (UVSE), Rebecca Parkes (Eger), Szabó Nikolett (Dunaújváros), Szilágyi Dorottya (Eger), Tiba Panna (UVSE), Vályi Vanda (FTC), Varró Eszter (UVSE), (Rybanska Natasa, UVSE).
Szövetségi kapitány: Cseh Sándor és Mihók Attila.

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda-vk: Keszthelyi és Tiba nélkül a magyar válogatott

Vízilabda
8 órája

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, bejutott a női vízilabda ob I döntőjébe

Vízilabda
23 órája

Megmaradt a BVSC döntős álma a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.04.07. 20:13

Kezdődik a harc a fináléért a női vízi ob I-ben

Vízilabda
2026.04.04. 12:21

Béres Gergely: A cél, hogy megnyerjük az Eurokupát

Vízilabda
2026.03.31. 07:08

Mérföldkőnek számító új központi vízilabda-akadémia létesül Szolnokon

Vízilabda
2026.03.24. 13:51

Női vízilabda Eurokupa: idegenben szerzett előnyt a BVSC a negyeddöntőben

Vízilabda
2026.03.14. 19:59

Női vízilabda ob I: 17 góllal győzött az UVSE

Vízilabda
2026.03.04. 22:04
Ezek is érdekelhetik