Majd én ugrándozom – Malonyai Péter jegyzete

Teljesen egyetértek Szabó Zoltánnal, lapunk pólószakértőjével, aki szerint nem lehet olyat mondani egy játékosra, hogy a világ legjobbja. Ennél talán csak az a rosszabb, amikor egy-egy torna legjobbját, legértékesebbnek (MVP) titulálják, ha nem muszáj, minek emlékeztetni arra, hogy üzlet az egész világ.

Ezzel együtt persze hogy nem a pénzen, hanem a tehetségen, a tudáson, a szorgalmon múlott, hogy a fukuokai világbajnokságon aranyérmes pólóválogatottunkban Zalánki Gergő kimagaslót nyújtott. Komplex játékos lett – idézem újra Szabó Zolit –, tehát a játék valamennyi elemében képes a csúcson teljesíteni.

Ugyanakkor csak őt kiemelni képtelenség, hiszen mások is produkáltak maradandót (emlékeznek Manhercz Krisztán akciójára a spanyolok elleni győztes gólunknál...?), ha hihetünk Zalánkinak (miért ne hihetnénk...?), négyenöten is alkalmasak rá, hogy egy-egy meccsen magasra emeljék és meglengessék a zászlót.

Zalánki persze az elsők között. Balkezes, 28 esztendős, a világverő Pro Recco játékosa, idén mindent megnyert, amit csak lehetett (világbajnokság, Bajnokok Ligája, olasz bajnokság és kupa), persze nem egyedül. Kiemelésre nem csupán az eredményei, a produkciója miatt érdemes, hanem az útja miatt is.

Húszévesen, Egerben Gerendás György emelte át a felnőttek közé, Benedek Tibor válogatta be, s első meccsén, 2015-ben két gólt lőtt a grúzoknak. Ünnepelték, de ő csak annyit mondott, hogy a tökéletestől még messze van a produkciója, Benedek Tibi megdicsérte, ez jó kiindulópont.

Volt. Mert utána játszott mindhárom magyar élcsapatban (OSC, Szolnok, FTC), majd jött a Recco – egy lépcsőfok sem maradt ki, szerintem ez fontos, érdemes megszívelni ifjú pólósaink istápolásánál. És még nincs vége. Az eddig megtett út biztosíték arra, hogy látunk még csodát tőle.

Mondjuk, jövőre az Európa- és a világbajnokságon, mert meglévő olimpiai kvóta ide vagy oda, én a kísérletezgetésben is csak akkor hiszek, ha benne van a legjobb eredmény. A magyar vízilabdáról van szó, ha lenn van, ha fenn, nálam hungarikum, ami ugyebár a napi érdekeken, a jelenen rendre túlmutat, mi több, kötelez. Hogy Zalánkival bizonyítsak, igaza van abban, hogy a régi nagyok megtették a kötelességüket, s ez a dolguk nekik is.

A világbajnoki arany birtokában, a fukuokai torna legjobb játékosaként sem ugrándozott örömében, azt mondja, nem stílusa. Tiszteljük a visszafogottságáért is, azt meg – mert nem vagyunk egyformák – elárulom neki, hogy majd én ugrándozom, ha jövőre olimpiai bajnok lesz a csapat.

Számíthat rá, a sok futástól megkopott ízületeim dacára.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!