Férfi vízi: megismétlődnek a bajnoki elődöntők a Magyar Kupában

D. S. B.D. S. B.
2023.08.28. 15:40
null
Varga Dénesék a bajnoki elődöntőhöz hasonlóan a Honvéddal csapnak össze a Magyar Kupa-döntőbe jutásért (Fotó: Koncz Márton)
Mint arról beszámoltunk, kialakult a férfi vízilabda Magyar Kupa elődöntőjének mezőnye, majd a Magyar Vízilabda-szövetség hétfőn már el is készítette a fináléba jutásért vívandó csaták párosításait, s eszerint megismétlődik az ob I előző idényének elődöntője, azaz a címvédő FTC a Honvéddal, az ezüstérmes OSC a Vasassal csap össze – adta hírül a waterpolo.hu.

 

Az MVLSZ margitszigeti székházában készítették el a BENU Férfi Magyar Kupa elődöntőinek sorsolását, s ugyanaz a négy csapat jutott a legjobb négy közé, amely tavaly is, valamint ez a kvartett volt érdekelt az ob I előző idényének elődöntőjében is.

A sorsolás értelmében utóbbi ismétlődik meg a szeptember 2-i mérkőzéseken, hiszen a sorozatot egymás után ötször megnyerő FTC-Telekom az EPS-Honvéddal, az előző kiírásban ezüstérmes Genesys OSC Újbuda pedig az A-Híd-VasasPlakettel csap össze (a kupaelődöntőben FTC–Vasas és OSC–Honvéd mérkőzéseket rendeztek 2022 decemberében).

A 2023–2024-es évad újdonsága, hogy a férfimeccseket is 25 méteres medencében vívják.

FÉRFI VÍZILABDA
BENU MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐK
Szeptember 2., szombat
17.30:
A-Híd-VasasPlaket–Genesys OSC Újbuda
19.00: Endo Plus Service-Honvéd–FTC-Telekom
Szeptember 3., vasárnap
18.30:
döntő

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: az FTC harmadszor is legyőzte a Honvédot

Vízilabda
5 órája

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
2026.09.22. 10:52

Nagy Ákos: Az első két negyedbe mindent bele kellett tennünk

Vízilabda
2026.09.15. 15:45

A végére elfáradt a Vasas, sorozatban kilencszedszer Magyar Kupa-győztes az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.09.13. 19:15

A BVSC a bronzérmes a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.09.13. 17:45

A címvédő FTC és a Vasas jutott a férfi vízilabda MK döntőjébe

Vízilabda
2026.09.12. 20:04

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

Vindisch Ferenc: Vak tyúk is talál szemet!

Vízilabda
2026.09.08. 08:40