Női vízi Ek: csak döntetlent játszott itthon az UVSE

2023.01.28. 21:03
null
Hajdú Kata kiválóan játszott a görögök ellen (Fotó: NS-archív)
Az UVSE hazai pályán 10–10-es döntetlent játszott szombaton a görög Ethnikosz Pireusszal, míg a Tigra-ZF Eger 15–12-re kikapott a szintén görög Vuliagmeni vendégeként a női vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az FTC a spanyol CN Terrassa vendégeként kapott ki két góllal.

Az UVSE kifejezetten rosszul kezdett, ugyanis az első negyed után kétgólos hátrányban volt, de a nagyszünetig Hajdú Kata remeklésével fordított. A mindössze 16 éves tehetség csapata hat góljából négyet vállalt magára.

Az utolsó felvonás már döntetlenről indult, s bár előbb az UVSE volt előnyben, a végén kétszer a magyaroknak kellett egyenlíteniük.

Az Eger görögországi vendégjátékán a csapatok 3–3-ig fej fej mellett haladtak, majd a hazaiak a második negyedben már 7–4-re is vezettek, azonban az egriek a harmadik felvonásban az egyaránt négy alkalommal eredményes Czigány Dóra és Szilágyi Dorottya vezérletével 7–7-nél ismét utolérték riválisukat.

Innentől szoros küzdelem zajlott a medencében, de rendre a Vuliagmeni szerzett előnyt, majd az utolsó nyolc percben újra elhúzott három góllal, a magyarok pedig már nem tudtak faragni a hátrányból.

Az FTC is kikapott idegenben, a spanyol CN Terrassa kétgólos előnyre tett szert a meccs elején, a zöld-fehérek hamar utolérték a riválist, majd a nagyszünetig fej fej mellett haladtak a felek. Az FTC a harmadik negyed elején először vezetett, azonban ez alaposan feltüzelte a spanyol együttest, amely sorozatban négy gólt szerezve 8–5-re elhúzott.

A magyarok számára innen már nem volt visszaút, csak a különbséget tudták csökkenteni a hátralévő időben.

A visszavágókat február 11-én rendezik.

NŐI EUROKUPA, NEGYEDDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉSEK

UVSE–Ethnikosz Pireusz (görög) 10–10 (1–3, 5–2, 1–2, 3–3)
Vuliagmeni (görög)–Tigra-ZF Eger 15–12 (2–2, 5–4, 4–4, 4–2)
CN Terrassa (spanyol)–FTC-Telekom Waterpolo 9–7 (2–1, 2–3, 4–2, 1–1)

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: a DVSE Szentesen, az UVSE Miskolcon győzött

Vízilabda
2026.03.14. 18:39

Vízilabda: az UVSE és az FTC ifi leánycsapata is megszórta magát

Utánpótlássport
2026.03.09. 13:05

Az UVSE a BVSC-t, az FTC a Dunaújvárost győzte le a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.03.07. 21:32

Benczur Márton: Győzni akarás volt a játékosokban, nem félsz

Vízilabda
2026.02.23. 14:24

Vízilabda: fantasztikus meccset nyert meg az UVSE az Olympiakosz ellen a női BL-ben, az FTC biztosan negyeddöntős

Vízilabda
2026.02.21. 18:14

Férfi vízilabda ob I: otthon nyert az UVSE

Vízilabda
2026.02.06. 20:33

Vízilabda: hatodik alkalommal rendezik meg a Benedek Tibor-emléktornát

Utánpótlássport
2026.01.22. 20:43

Vízilabda: elsőkként karácsonyoznak az UVSE fiúcsapatai

Utánpótlássport
2025.12.13. 09:25
Ezek is érdekelhetik