Férfi vízi BL: elkészült a csoportbeosztás

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
2021.09.03. 13:27
null
A Barceloneta és az Olympiakosz is a Ferencváros csoportjában (Fotó: Balogh László)
Az Európai Úszószövetség (LEN) elkészítette a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportjainak sorsolását, a főtáblán az előző kiírásban döntős Ferencváros alanyi jogon ott van.

 

A LEN pénteki közleménye szerint a 2019-ben győztes magyar csapat a 2018-ban első görög Olympiakosszal, a legutóbbi idényben elődöntős spanyol Barcelonetával, a grúz Dinamo Tbiliszivel, valamint két szerb együttessel, a Novi Beograddal és a Radnicski Kragujevaccal került össze az A-csoportban. A csoporthoz még két együttes csatlakozik a selejtezőből.

A B-csoportban a címvédő olasz Pro Recco, a horvát Jug Dubrovnik, a német Waspo Hannover és a Spandau 04 Berlin, a francia CN Marseille, és a román Steaua Bucuresti szerepel, továbbá két együttes csatlakozik a kvalifikációból.

A selejtezőben két magyar csapat érdekelt, az OSC már az első körben vízbe száll, a bajnok Szolnok a másodikban kapcsolódik be.

A csoportkör küzdelmei október végén kezdődnek, a csoportok első négy helyezettje jut a nyolcas döntőbe, amit Belgrádban rendeznek.

A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztása
A-csoport

Ferencváros, Olympiakosz (görög), Barceloneta (spanyol), Dinamo Tbiliszi (grúz), Novi Beograd (szerb), Radnicski Kragujevac (szerb) és a selejtezőből csatlakozó két együttes
B-csoport
Pro Recco (olasz), Jug Dubrovnik (horvát), Waspo Hannover (német), Spandau 04 Berlin (német), CN Marseille (francia), Steaua Bucuresti (román) és a selejtezőből csatlakozó két együttes

Legfrissebb hírek

Hosszabbításra áll a Górnik Zabrze és a Ferencváros párharca

Európa-liga
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
2 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
4 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
5 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
13 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
Tegnap, 18:50

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
Tegnap, 9:45