Vízilabda: továbbra is szabadkártyás az FTC a BL-ben

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2020.06.17. 13:36
null
A Ferencváros főtáblás lesz a BL-ben (Fotó: Dömötör Csaba)
A vízilabda Bajnokok Ligája következő idényében 12 csapat kerül a főtáblára, és egy selejtezőfordulót tartanak, ugyanakkor a nyolcas döntő megmarad, és 2021. június 3. és 5. között rendezik Hannoverben.

 

A világon végigsöprő pandémiára és a sportvilágra váró kihívásokra reagálva az Európai Úszószövetség (LEN) megváltoztatta a vízilabda Bajnokok Ligája 2020–2021-es lebonyolítását, aminek értelmében a következő idényben egy selejtezőforduló után 12 csapat kerül a főtáblára, és az idény végén Hannoverben rendezik a nyolcas döntőt. A 2017–2018-as idény óta a klubok kérésének eleget téve, a főtáblán 16 csapat szerepelt, amelyből 12 kapott szabadkártyát, és 4 került oda a selejtező után.

A LEN szerdai hírleveléből kiderül, hogy a változtatásnak számos oka volt, az egyik például, az olimpiai selejtezőtornák elhalasztása miatt rendkívül zsúfolttá váló versenynaptár.

Az új lebonyolítási rend szerint a következő idényben 10 csapatnak van szabadkártyája, s kerül rögtön a főtáblára, míg a maradék két helyért selejtezőt rendeznek, a nevezők számától függően egy vagy két minitorna lesz. Utóbbi selejtezőtornákat idén október 23. és 25. között rendeznék, míg a főtábla küzdelmei november 10–11-én kezdődnének. A LEN úgy döntött, hogy a kevesebb résztvevő ellenére is megtartja a döntő formátumát, vagyis azt nyolc csapat részvételével jövő június első hétvégéjén rendezik.

Azok a csapatok amelyek a BL selejtezőjében búcsúra kényszerülnek, a második számú európai kupasorozatban, az Európa-kupában folytathatják a szereplést. Itt egyébként két kvalifikációs kört rendeznek majd, s itt kapcsolódnak be a BL-ből érkezők is. Az Európa-kupában nincs csoportkör, az egyes fordulók oda-visszavágós alapon zajlanak, a küzdelmek a nyolcaddöntőkkel kezdődnek. A döntő is két mérkőzésből áll, az első találkozó április 10-én, a második április 24-én lesz.

Az eddigi információk szerint kilenc szabadkártya-tulajdonos csapat, az FTC mellett az Olympiakosz Pireusz (görög), Pro Recco (olasz), Zodiac-Atletic Barceloneta (spanyol), Jug Croatia Osiguranje Dubrovnik (horvát), CN Marseille (francia), Spandau 04 (német), Dinamo Tbiliszi (grúz) és a Waspo 98 Hannover (német) biztosan él a szabadkártyájával, és a csoportkör résztvevője lesz.

A női kupaküzdelmek nem változnak, az EuroLiga negyeddöntőjének győztesei bejutnak a Final Fourba, a vesztesek játszanak a LEN-kupáért. A selejtező november 27–29-én kezdődik, a Final Four küzdelmeit április 16–17-én és április 30-án, május 1-én rendezik majd meg.

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: az FTC harmadszor is legyőzte a Honvédot

Vízilabda
18 órája

Nagy Ákos: Az első két negyedbe mindent bele kellett tennünk

Vízilabda
2026.09.15. 15:45

A végére elfáradt a Vasas, sorozatban kilencszedszer Magyar Kupa-győztes az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.09.13. 19:15

A címvédő FTC és a Vasas jutott a férfi vízilabda MK döntőjébe

Vízilabda
2026.09.12. 20:04

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

Férfi vízilabda MK: FTC–Kaposvár és Vasas–BVSC az elődöntőben

Vízilabda
2026.09.07. 14:52

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
2026.09.05. 10:39

Tíz játékossal hosszabbított a Ferencváros BL-ezüstérmes vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.08.05. 11:43