Férfi vízi Eb: időben ébredtek a horvátok, jöhet az előrehozott döntő

2018.07.24. 19:57
null
Horvátország fordított, két góllal legyőzte Montenegrót (Fotó: Twitter/WP2018BCN)
Másodikként a világbajnok Horvátország jutott be az elődöntőbe a Barcelonában zajló férfi vízilabda Európa-bajnokságon: Ivica Tucak együttese 9–7-re legyőzte Montenegrót, és a legjobb négy között a címvédő Szerbia lesz az ellenfele.

 

Első valódi erőfelmérőjére készült Horvátország, amely könnyedén lépett tovább a csoportjából, Montenegró viszont a spanyolok mögé szorult, így rájátszást kellett vívnia a negyeddöntőért – Románia azonban nem okozott számára gondot.

A tét immár a legjobb négy közé jutás volt, és a csoportkörben nem igazán tesztelt horvátok erősen beragadtak a „rajtnál”: egy kontragól, valamint egy ötméteres kétgólos előnyhöz juttatta Montenegrót, amely a nagyszünetre megőrizte ezt a különbséget.

Utána azonban beindult a Tucak-legénység, 5–6 után sorozatban négyet dobtak a horvátok, s a finis még úgy is sima lett, hogy négy perccel a vége előtt emberelőnyből szépített Montenegró (9–7).

Az elődöntőben így igazi slágerpárharcra kerül sor, a világbajnok Horvátország az Eb-címvédő Szerbiával mérkőzik meg a fináléba jutásért, míg Montenegró ellenünk száll vízbe az 5–8. helyért rendezendő rájátszás első meccsén.

Az olaszok nagyon simán, 11–1-re kiütötték az oroszokat, az ellenfelük a legjobb négy között a görögöket legyőző spanyol válogatott lesz.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BARCELONA
NEGYEDDÖNTŐ

Szerbia–MAGYARORSZÁG 8–5 (4–0, 1–1, 2–2, 1–2)
Horvátország–Montenegró 9–7
(1–2, 1–2, 4–2, 3–1)
Olaszország–Oroszország 11–1 (2–0, 4–0, 1–1, 4–0)
Spanyolország–Görögország 10–6 (2–1, 2–2, 4–0, 2–3)
• A 9–12. helyért
Hollandia–Románia 12–7 (2–2, 4–1, 3–3, 3–1)
Németország–Franciaország 12–5 (4–2, 3–1, 1–1, 4–1)
• A 13. helyért
Grúzia–Szlovákia 8–6
(1–1, 3–3, 3–2, 1–0)
• A 15. helyért
Törökország–Málta 7–7
(3–1, 2–1, 0–2, 2–3) – ötméteresekkel: 6–5

Legfrissebb hírek

Vigvári Vince továbbra is Barcelonában vízilabdázik

Vízilabda
2026.03.18. 17:19

Nyéki Balázs: Össze kell szednünk magunkat!

Vízilabda
2026.03.06. 12:30

Férfi vízi BL: a Pro Recco ezúttal jobb volt a Ferencvárosnál

Vízilabda
2026.03.04. 22:25

Férfi vízi ob I: nagy csatában győzött a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
2026.03.04. 19:56

„A hét mesterlövész” – magyar válogatott játékosaival hosszabbított az FTC férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.03.02. 21:20

Öttel kikapott a Szolnok az odavágón a férfi vízi Eurokupa nyolcaddöntőjében

Vízilabda
2026.02.25. 19:41

Férfi vízilabda: simán megnyerte második meccsét a Honvéd a Konferenciakupában

Vízilabda
2026.02.20. 21:56

Nyéki Balázs: Sohasem volt még ennyire kemény a BL-mezőny

Vízilabda
2026.02.19. 09:33
Ezek is érdekelhetik