Vízilabda: BL-licenc nélkül maradhat a szerb bajnok

Vágólapra másolva!
2018.06.15. 21:43
null
Viktor Jelenics, a szerb szövetség és a Crvena zvezda elnöke (Forrás: Szerb Vízilabda-szövetség)
A szerb vízilabda-szövetség elnöke, Viktor Jelenics pénteken sajtótájékoztatót tartott, amelyen reagált a Partizan Beograd részéről ellene felhozott vádakra – írja a szerb N1 televízió honlapja.

A fekete-fehér egyesület által kiadott közleményben többek között az is szerepel, hogy a szerb szövetség első embere, aki a Partizan ősi riválisának, a Crvena zvezdának is az elnöke, nem rejti véka alá a Partizan elleni utálatát, s mindent megtesz azért, hogy a másik belgrádi nagycsapatot megsemmisítse.

Jelenics a sajtótájékoztatón elmondta, a Partizantól minden bizonnyal elveszik majd a Bajnokok Ligájában való induláshoz szükséges licencet, mivel a klub nem rendezte tartozásait az Európai Úszószövetség (LEN) felé.

„A sajtótájékoztatót az ellenem felhozott alaptalan vádak miatt hívtam össze. A közleményük finoman szólva is szégyenletes, tele hazugsággal. Hogyan dolgoznék a Partizan ellen, amikor másfél hónappal ezelőtt kifizettem a mintegy 14000 eurós tartozásukat?" – így Jelenics, aki hozzátette, ő, valamint Alekszandar Sostar, a Partizan elnöke is tisztában van azzal, hogy a Partizantól elveszik majd a Bajnokok Ligája-indulás jogát, mivel még mindig tartozik az európai szövetségnek, valamint azon körülmények miatt is, amelyek között rendezik a mérkőzéseket.

„Mindent megteszünk majd, hogy a Partizan szabadkártyával továbbra is részt vehessen a Bajnokok Ligájában. De ha ez nem jön össze, akkor ezért nem én vagyok a hibás" – nyilatkozta a szövetség elnöke, aki a jelen levő újságíróknak elmondta, a Partizan folyószámlái már két éve zárolva vannak.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
8 órája

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
2025.07.29. 22:55

Csehországban nyert a Servette; a Crvena zvezda emberhátrányban játszva szerzett előnyt

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:00

Gibraltári vagy szerb ellenfele lesz a Ferencvárosnak, ha az Európa-ligában folytatja

Európa-liga
2025.07.21. 13:11

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Ráadásban kapott góllal maradt alul a Topolya a bajnok Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.05.03. 20:50
Ezek is érdekelhetik