Női vízilabda: Bíró Attila marad a válogatott kapitánya

MTI MTIMTI MTI
2017.09.27. 15:00
null
„Úgy érzem, vannak még feladataim a csapattal” (Fotó: Szabó Miklós)
A tokiói olimpia évének végéig, 2020. december 31-ig Bíró Attila lesz a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar szövetség honlapjának szerdai híre szerint az elnökség, miután elfogadta a szakvezető beszámolóját, felhatalmazást adott Kemény Dénes elnöknek arra, hogy megállapodjon vele a folytatásról. Ezt követően a felek gyorsan egyezségre jutottak, így a tokiói olimpia évének végéig Bíró vezeti a női csapatot.

„Valóban hamar megállapodtunk, örülök, mert úgy érzem, vannak még feladataim a csapattal. Örömteli, hogy az elnökség a világbajnoki ötödik hely ellenére értékeli a szakmai munkát” – nyilatkozta a honlapnak a kapitány, megjegyezve azt is, hogy a Kemény Dénessel történt egyeztetésen a szerződésről kevés szó esett, a hangsúly az elkövetkezendő időszak programján és feladatain volt.

Bíró Attila megjegyezte azt is, hogy mostantól a távlati cél elsősorban a tokiói olimpia, s ugyan a csapattal szemben továbbra is lesz eredménykényszer, de „bátrabban lehet kísérletezni, tehetséges és tehetségesnek mondott fiatalokat mély vízbe dobni”.

A szakember 2015 végétől irányítja a válogatottat, mely tavaly januárban Európa-bajnokságot nyert, majd a riói olimpián a negyedik, az idei budapesti világbajnokságon az ötödik helyen végzett.

 

Legfrissebb hírek

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02

Vályi Vanda: Értékes időt töltöttünk együtt, nincsenek bennem rossz érzések

Vízilabda
2026.07.31. 12:13

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
2026.07.22. 13:19