Masters-vb: Kásásék az olaszok ellen is parádéztak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.08. 20:01
null
Kásás Tamásékra az olaszoknak sem volt ellenszerük (Fotó: Czagány Balázs/MTI)
A Pallanuoto Milanót is nagy különbséggel múlta felül a 17. FINA masters-világbajnokság 40+-os korosztályának B-csoportjában szereplő Millennium csapat. Kemény Dénes fiai szebbnél szebb gólokat szerezve szolgálták ki a közönséget, és győzték le 24–5-re az olasz együttest.

 

Egy fokkal nehezebbnek ígérkezett a kedd esti összecsapás a tegnapinál, Kásás Tamásék azonban újfent bizonyították, hogy még mindig nagyon érzik egymást. A Kemény-legénység ugyan az első helyzetét még a kapufára lőtte, utána azonban Varga Tamás góljával beindult a gála. A magyar csapat – amennyiben ez lehetséges – még a tegnapinál is szebb akciókkal és gólokkal örvendeztette meg a körülbelül 6000 helyszínen szurkoló embert.

Bár az olaszok nem játszottak rosszul – az első két góljuk kifejezetten szépre sikerült –, egyre jobban elfáradtak, és ezt kíméletlenül kihasználta az összesen 31 olimpiai aranyérmet felmutató magyar csapat.

Az utolsó negyedre visszavettek a mieink, és több gólt engedtek az olaszoknak, mint addig összesen, ennek ellenére így is nagy különbséggel, 24–5-re nyertek. Az utolsó percben Steinmetz Barnabás is gólt szerzett, így a hétfői találkozóhoz hasonlóan ismét az összes mezőnyjátékosunk betalált.

A hibátlanul végző Millennium természetesen elsőként végzett a csoportjában, és készülhet a pénteki negyeddöntőre.

„Az első játékrész első fele alapján úgy tűnt, hogy kicsit keményebb meccs lesz, az olaszok közül ismertünk egy-két embert, játszottak már az első osztályban – mondta a mérkőzés után Varga Zsolt. – Nehéz lemérni, ki milyen formában érkezik, hiszen mindenki dolgozik, heti három-négy edzésnél többre nincs idő, de azt gondoltam, hogy az erőnlét a mi oldalunkon lesz. Kevés meccset játszottunk, s noha kívülről úgy látszik, hogy alig mozgunk, azért marha fárasztó.”

„Benedek Tiborral beszéltem, aki mondta, kedden már jobban érezte magát, mint hétfőn. Neki hosszú idő után a Galatasaray elleni volt az első mérkőzése, mi azért a felkészülés során játszottunk néhányat. Mindenképpen jól jön a két szabadnap, centerben mindig megrángatják az ember nyakát, jól jön a szünet.”

Biros Péter kiemelte, a csapat játékán jócskán meglátszik, hogy élvezik a meccseket.

„Nyilván mindenki jól érzi magát, élvezzük a játékot, sokan vannak kint, ők is élvezik, ami szinten örömteli. Kellene egy kis krimi meg izgalom, de reméljük, a következő három meccsen az is lesz. Fél negyedig izgulhattak, kicsit szoronghattak a nézők, aztán elengedhették magukat, élvezhették a gólokat. Jó érezzük magunkat, reméljük, senki sem sérül meg vasárnapig. Kicsit hiányzik az izgalom, mert jó így nyerni, de amikor igazán megszorongatnak minket, akkor is szeretnénk megmutatni, mire vagyunk képesek.”

A teljes mérkőzést itt tekintheti meg!

17. FINA MASTERS-VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFI VÍZILABDA (40+)

Millennium (magyar)–Pallanuoto Milano (olasz) 24–5 (5–1, 7–1, 6–0, 6–3)
Gólszerző: Varga Zs. (3), Benedek (3), Fodor (3), Varga T. (3), Biros (3), Molnár (2), Székely (2), Märcz, Kásás, Vári, Kiss G., Steinmetz B., ill. Sussarello (2), Musetti, Petrini, Calamoneri

Legfrissebb hírek

Vigvári Vince továbbra is Barcelonában vízilabdázik

Vízilabda
2026.03.18. 17:19

Nyéki Balázs: Össze kell szednünk magunkat!

Vízilabda
2026.03.06. 12:30

Férfi vízi BL: a Pro Recco ezúttal jobb volt a Ferencvárosnál

Vízilabda
2026.03.04. 22:25

Férfi vízi ob I: nagy csatában győzött a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
2026.03.04. 19:56

„A hét mesterlövész” – magyar válogatott játékosaival hosszabbított az FTC férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.03.02. 21:20

Öttel kikapott a Szolnok az odavágón a férfi vízi Eurokupa nyolcaddöntőjében

Vízilabda
2026.02.25. 19:41

Férfi vízilabda: simán megnyerte második meccsét a Honvéd a Konferenciakupában

Vízilabda
2026.02.20. 21:56

Nyéki Balázs: Sohasem volt még ennyire kemény a BL-mezőny

Vízilabda
2026.02.19. 09:33
Ezek is érdekelhetik