Férfi vízi ob I: a Debrecen kiharcolta a döntő meccset

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.14. 19:56
A Debrecen a nagyszünet után ötgólos hátrányt ledolgozva nyert a Honvéd vendégeként a férfi vízilabda ob I rájátszásában, ezzel egyenlített a párharcban, amelynek így a második találkozóján dől el, melyik együttes játszhat a kilencedik helyért.

Az együttesek a rájátszás első körébe magukkal vitték az alap- és a középszakaszban elért egymás elleni eredményeiket, és ezekkel együtt tartanak a párharcok az egyik fél hetedik pontjáig. Érdekesség ugyanakkor, hogy döntetlennel nem érhet véget mérkőzés, ebben az esetben ötméteresek következnek, így kizárólag három ponttal lehet gazdagodni.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
A 9–12. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS

RacioNet-Honvéd–Debreceni VSE 11–12 (4–2, 4–1, 1–6, 2–3)
Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc állása: 4–4
Kőér utca, 300 néző. V: Mucskai P., Tordai G.
HONVÉD: Decker A. – Kiss B. 1, SZÍVÓS 3, Shimizu 1, Kalanovics 1, Gyárfás T. 2, Simon R.
Csere: Fazekas, Borsós 1, Fejős 1, Kiss G., Irmes 1, Simon A
Edző: Vad Lajos
DEBRECEN: Lévai – Szőke 1, KÁLLAI 3, Süveges, Smitula, TÓTH P. 4, Durik
Csere: Kuncz T., Somlai, Dienes 1, Turcsányi, FEKETE G. 3, Busilacchi
Edző: Komlósi Péter
Gól – emberelőnyből: 13/5, ill. 9/3
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Somlai (16. p.), Simon R. (21. p.)
Kiállítás (végleg cserével): Szőke (6. p.)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Gratulálok a Debrecennek.
Komlósi Péter: – Az elején nagyon passzívak voltunk, utána rendeztük a sorokat, a védekezésünket, elől pedig végre át tudtuk lőni a zónát. Sokkal bátrabban játszottak utána a játékosok. Úgy tűnt, a nagy előny a Honvédot zavarta meg. Elértük a célunkat, Debrecenben fog eldőlni a továbbjutás.

Legfrissebb hírek

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)

Labdarúgó NB I
23 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 06:33

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

A Kisvárda ritkán látható góllal nyert Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 19:28

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

A gyors gondolkodásban rejlik a Loki ereje

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 09:49

Zseljko Gavrics beírhatja magát az ETO történelemkönyvébe

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 11:33

„Bárány Donát legnagyobb erőssége, hogy a semmiből gólt tud rúgni”

Labdarúgó NB I
2025.12.14. 19:52
Ezek is érdekelhetik