Férfi vízilabda Ek: a Szeged nagy lépést tett az elődöntő felé

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.11. 19:35
A Szeged férfi vízilabdacsapata hazai medencében 9–3-ra megverte a Hannovert az Európa-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, így hatgólos előnyből várhatja a németországi visszavágót. A magyar csapatban Varga II Zsolt remekelt, négy gólt szerzett.

Kiválóan kezdett a magyar csapat, amely az első negyedben támadásban és védekezésben egyaránt jelesre vizsgázott. A vendégek – akiknél Balatoni Máté és Tóth Bence személyében két korábbi utánpótlás-válogatott játékos is vízbe szállt – csak nehezen jutottak el lövésig, és a blokkoló kezek „erdejében” nem nagyon találták az utat a kapuba. A nagyszünetre négygólos előnyt dolgozott ki a Tisza-parti együttes.

A harmadik negyed sokáig a kapusokról szólt, hazai oldalon Meixner Marcell, míg a vendégeknél Roger Kong mutatott be több bravúrt. A gólcsendet végül Lukas Seman törte meg egy gyönyörű bejátszás végén.

A zárón egyedet Aljosa Kunac felsőléces bombagólja vezetette fel, amire a vendégektől az egész találkozó alatt sokat foglalkoztatott montenegrói válogatott Alekszandar Radovics válaszolt. Két és fél perccel a vége előtt Varga Zsolt ötméteresből a negyedik találatát is megszerezte, beállítva ezzel a 9–3-as végeredményt.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
SZEGED-DIAPOLO–WASPO HANNOVER (német) 9–3 (4–1, 2–1, 1–0, 2–1)
Szeged, 400
néző. V: Adzics (montenegrói), Brosovszki (román)
SZEGED: MEIXNER – MANHERCZ K. 1, Sedlmayer, VARGA II ZS. 4, Seman 1, KUNAC 1, KISS CS. 1. Csere: Manhercz Á., Sánta 1, Pellei F., Chilko, Palotás. Edző: Varga Péter
HANNOVER: Sen-Wei – Bukowski, Jokics, Tkac, Schlotterbeck, Esforzado 1, RADOVICS 2. Csere: Balatoni, Tóth B., Paunovic, Bolovic, Kleine. Edző: Karsten Zeehaffer
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 6/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Varga Péter:
– A szezon legfontosabb mérkőzésén fantasztikus védekezéssel tettük egyértelművé fölényes győzelmünket.
Karsten Zeehaffer: – Szorosabb mérkőzésre számítottam, ám a Szeged jó napot fogott ki, remekül játszott, és ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. A visszavágón bizonyítani szeretnénk, hogy tudunk mi ennél jobban is pólózni.

További eredmények
Kirisi (orosz)–Brescia (olasz) 5–11
CN Marseille (francia)–Szintyez Kazany (orosz) 8–9
Mornar Split (horvát)–Digi Oradea (román) 14–9

Legfrissebb hírek

Kemény Dénes szerint fantasztikus gondolkodása volt a három olimpiát nyerő válogatottnak

Vízilabda
2025.06.14. 21:01

A magyar férfi vízilabda-válogatott három góllal megverte a horvátokat felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
2025.06.12. 20:30

BENU-kupa: Szerbia, Spanyolország és Montenegró lesz az ellenfél a Margitszigeten

Vízilabda
2025.06.10. 11:32

Tizenkilencen utaznak a férfi vízilabda-válogatott olasz-horvát túrájára

Vízilabda
2025.06.06. 12:41

Kásás Tamás nyomdokain – olasz sztárcsapathoz igazolt a Szeged fiatal játékosa

Vízilabda
2025.06.02. 12:57

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Férfi vízilabda ob I: heten távoznak az ezüstérmes Vasastól – hivatalos

Vízilabda
2025.05.26. 14:15

Varga Zsolt kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.20. 15:54
Ezek is érdekelhetik