Vízilabda: a döntőbe jutás az OSC célja a férfiaknál

Vágólapra másolva!
2015.09.02. 18:31
Az A-Híd OSC Újbuda férfi vízilabdacsapata az új idényben is arra törekszik, hogy döntőbe jusson a hazai bajnokságban, és minél jobban szerepeljen a nemzetközi kupában.

Az ob I legutóbbi ezüstérmesének terveiről azon a szerdai sajtótájékoztatón esett szó, amelyet a hónap végén rajtoló új szezon alkalmából rendeztek. A hazai feladatok előtt már ezen a hétvégén nemzetközi próba is vár az újbudai együttesre, amely péntektől vasárnapig a grúz fővárosban szerepel a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében.

„Elvárás a továbbjutást jelentő első három hely egyikének megszerzése” – szögezte le Vincze Balázs vezetőedző. Hozzátette, ugyanakkor oda kell figyelni a házigazda Tbiliszire is, de nem ígérkezik könnyű riválisnak a francia Marseille és a külföldiekkel megerősített német Hannover együttese sem. A szakvezető az eddigi eredményekre utalva leszögezte, véleménye szerint volt értelme magas szintű férfi vízilabdacsapatot létrehozni a XI. kerületben.

Reméli, hogy a gárda további fejlesztése is sikeres lesz, és úgy fogalmazott, hogy a 2015/16-os bajnokságban változatlanul a döntőbe jutás a cél. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere szerint a kerület csapata eddig hozta az eredményeket, és kiváló példa a gyerekek, az utánpótlás számára. Hozzátette, ezután is arra törekszenek, hogy az együttes minél jobb körülmények között készülhessen. Ehhez két 33-as versenymedence áll rendelkezésre, és egy kisebb medencét is megnagyobbítanak a vízilabda számára.

VÍZILABDA
Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör, C csoport, Tbiliszi
Péntek

16.00 A-Híd OSC Újbuda-Hannover (német)
17.30 Tbiliszi (grúz)-Marseille (francia)
Szombat
16.00 Marseille-OSC
17.30 Tbiliszi-Hannover
Vasárnap
8.00 Hannover-Marseille
9.30 Tbiliszi-OSC
A csoportból az első három helyezett jut tovább.

 

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: a Semmelweis Egyetem átveszi az OSC játékosait, már megvan az új vezetőedző is

Vízilabda
2025.05.05. 17:35

Férfi vízilabda ob I: sokáig szoros volt, végül öttel nyert a Fradi

Vízilabda
2025.03.22. 16:53

Férfi vízilabda ob I: szétlövés döntött a Vasas és a Szolnok rangadóján, a Honvéd simán megverte az OSC-t

Vízilabda
2025.03.14. 21:18

Férfi vízilabda ob I: a BVSC magabiztosan győzte le az OSC-t

Vízilabda
2025.03.05. 21:30

A Kaposvár legyőzte a Honvédot, az FTC 28–2-re kiütötte a PVSK-t a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.01.29. 21:11

Joao Fernandes: Szeretnék olyan kapussá válni, aki mérkőzéseket dönt el

Vízilabda
2024.11.27. 07:34

Rossi három gólt dobott, az OSC kettővel nyert; továbbra is veretlen az FTC

Vízilabda
2024.11.16. 17:40

Kovács Róbert: Egyik meccsre sem mehetünk el úgy, hogy csak a nadrágot küldjük a vízbe

Vízilabda
2024.10.15. 17:31
Ezek is érdekelhetik