Férfi vízi BL: kikapott a Szolnok - plusz meccs az elődöntőért

Vágólapra másolva!
2015.05.02. 19:27
A Szolnok 9–7-re kikapott a Primorje Rijeka vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának utolsó fordulójában. A magyar együttes így a második helyen zárt, azaz nem jutott egyből a sorozat elődöntőjébe. A final sixben mérkőznie kell a legjobb négy közé kerülésért.

A Primorje elleni találkozónak hatalmas tétje volt. Előzetesen tudni lehetett, hogy a győztes (döntetlennel pedig a Szolnok) megnyeri a csoportot, és nemcsak bejut a hatos döntőbe, hanem rögtön az elődöntőben is találja magát, elkerülve a Reccót.

Nagyon jól kezdett a magyar együttes: a kézműtétje miatt négy Bajnokok Ligája-találkozót kihagyó, most visszatérő Kis Gábor, valamint Varga Dénes és Tóth Márton góljával 3–0-s vezetésre tett szert a Szolnok. Damir Buric csak nem sokkal az első szünet előtt tudta megszerezni a Primorje első találatát.

A folytatás azonban jobban sikerült a hazaiaknak, Marko Elez hatalmas akciógóljával és Cosmin Radu közelijével a második játékrészben egyenlített a Rijeka. Sajnos a magyar csapat ebben az időszakban teljesen visszaesett támadásban. A nagyszünetben 3–3 állt az eredményjelzőn.

A harmadik felvonásban Petar Muslim szabaddobásból és ötméteresből is gólt dobott a Szolnoknak, de Milan Alekszics és Varga Dániel gondoskodott arról, hogy egyenlő állással, 5–5-tel vágjanak neki a felek az utolsó játékrésznek.

A negyedik negyed közepén Zsivko Gocics még a vezetést is megszerezte a Szolnoknak – ekkor karnyújtásnyira került a csoportgyőzelem. A hajrára azonban elfáradt a magyar együttes. Xavi García előbb egy gyönyörű ejtéssel egyenlített, majd kettős emberelőnyben sem remegett meg a keze három és fél perccel a vége előtt.

A hajrában pedig csak nem akart összejönni a csoportgyőzelmet érő szolnoki gól. Sőt! Az utolsó fél percben Radu végleg eldöntötte a mérkőzést – a Primorje Rijeka 9–7-re nyert, s megnyerte a B-csoportot.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT
PRIMORJE RIJEKA (horvát)–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 9–7 (1–3, 2–0, 2–2, 4–2)
Rijeka. V: Alexandrescu (román), Sztavridisz (görög)
PRIMORJE: VICAN – Elez 1, MUSLIM 2, Buric 1, RADU 3, X. GARCÍA 2, Setka. Csere: Krapic, Buljubasic, Peros, Petrovics, Mudrazija. Edző: Ivan Asic
SZOLNOK: Decker A. – VARGA DÉNES 1, Sz. Mitrovics 1, Jansik D., Mezei, Gocics 1, Madaras. Csere: KIS G. 1, M. Alekszics 1, Tóth M. 1, Varga Dániel 1, Vámos. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 11/5, ill. 12/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Jansik D. (22. p.), Buljubasic (26. p.), Gocics (29. p.), Petrovics (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor:
– Három és fél negyedig az történt, amit szerettünk volna, akkor viszont elkövettünk néhány hibát, ami miatt kicsúszott a meccs a kezünkből. Az alaphangulatom nyilván szomorú, de büszke is vagyok a csapatra, mert nagyot küzdött, és a szurkolóinkra is, akik idáig elkísértek minket. Ha megtaláljuk, átbeszéljük és kijavítjuk a három-négy hibát, amit elkövettünk, még jobb csapat leszünk. Az emberelőnyeinkben kapkodtunk és nem voltunk elég pontosak, illetve olyan szintű center ellen, amilyen Radu, még szorosabban kell védekezni. Elszalasztottunk egy esélyt, viszont mostantól csakis a magyar bajnoki elődöntőre gondolunk – aztán a maga idejében természetesen visszatérünk a BL-re.
A CSOPORT TÖBBI MÉRKŐZÉSÉN
Galatasaray (török)–Partizan Beograd (szerb) 11–14 (1–4, 4–3, 3–2, 3–5)
Jug Dubrovnik (horvát)–Spandau Berlin (német) 12–6 (3–1, 3–2, 2–2, 4–1)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Rijeka 10 8 2 114–74 24
2. SZOLNOK 10 8 2 122–90 24
3. Dubrovnik 10 7 1 2 94–73 22
4. Partizan 10 3 7 76–70 9
5. Spandau 10 2 8 70–109 6
6. Galatasaray 10 1 1 8 93–123 4

BAJNOKOK LIGÁJA, HATOS DÖNTŐ, BARCELONA – A PROGRAM
Május 28. Az elődöntőbe jutásért: EGER–Dubrovnik, 18. Barceloneta–SZOLNOK, 19.30
Május 29. Az 5. helyért: 16.30. Elődöntő: Rijeka–Eger/Dubrovnik, 18. Recco–Barceloneta/SZOLNOK, 19.30
Május 30. A 3. helyért: 18. Döntő: 19.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik