Férfi vízi Volvo-kupa: 21 gólt lőttünk az amerikaiaknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.13. 19:52
null
Varga Dénes (balra) három gólt lőtt az Egyesült Államok ellen (Fotó: Veres Viktor)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 21–11-re nyert az Egyesült Államok ellen a kilencedik Volvo-kupa nyitó napján.

 

 

Akár a végeredmény is lehetne 7–4 egy vízilabda-mérkőzésen, ezúttal azonban az első negyed zárult ilyen állással. Ebben persze az is közrejátszott, hogy a világligában már bevezetett kisebb, 25x20 méteres pályán játszottak a csapatok.

Az első gólt az amerikaiak lőtték, ám ezután futószalagon érkeztek a magyar találatok, 5–2-re elhúztak a mieink, és a második negyedben növelték az elsőben kiharcolt előnyt. Ehhez Nagy Viktor többek között egy ziccer védésével járult hozzá, kapusunk előtt pedig ekkor már jobban működött a védekezés.

A felújított Szőnyi úti uszodában megrendezett mérkőzés második felében még inkább kidomborodott a magyar válogatott fölénye. Salamon Ferenc különösen elemében volt, negyedik lövése is góllal végződött. Ez volt egyébként a 300. magyar találat a Volvo-kupa történetében.

Benedek Tibor szövetségi kapitány kívánságának megfelelően a nagyszünet után már masszívabb védekezést mutatott be a magyar csapat, amely végül tíz góllal verte meg a pekingi olimpia ezüstérmesét. A gólzáporral a közönség mellett jól járt a magyar utánpótlás is, amely a Volvo felajánlásának köszönhetően minden magyar gól után kilencvenezer forinthoz jutott.

Szombaton jön a horvátok elleni rangadó.

FÉRFI VÍZILABDA VOLVO-KUPA
BUDAPEST, LAKY KÁROLY USZODA (BVSC-uszoda, XIV. Szőnyi út 2.)

1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK 21–11 (7–4, 4–2, 5–1, 5–4)
Laky uszoda, 900
néző. Vezette: Terpenka (kanadai), Colominas (spanyol)
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – Bátori 2, VARGA DÉNES 3, Szivós M., BEDŐ 2, SALAMON F. 5, Madaras 2. Csere: Gór-Nagy 1, Manhercz K. 2, Német T. 1, Vámos 2, Angyal 1.
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Holland – SAMUELS 3, BONANNI 3, Bowen 2, Mann 1, Cupido 2, Smith. Csere: Jackson, Hallock, Carniglia, Dunstan, Cleary
Gól – emberelőnyből: 6/4, ill. 15/
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Szivós M. (26. p.), Bedő (31. p.)
Az 1. forduló másik mérkőzésén: Horvátország–Kanada 11–5 (3–1, 1–1, 4–2, 3–1)
MESTERMÉRLEG
BENEDEK TIBOR, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
– Sokkal jobb meccset játszottunk, mint vártam Ebben az összeállításban keveset volt együtt a csapat, ennek ellenére nagyon koncentráltan, jól védekeztünk, agresszívan játszottunk. Semmi bajom az utolsó negyed négy kapott góljával, a nagy különbségnek tudom be, hogy kiengedtünk a végére, és kicsit talán már a szombati, horvátok elleni meccsre is gondoltunk. Kíváncsian várom azt a találkozót, hogy vajon mi vagyunk ennyire jók, vagy az amerikaiak ilyen gyengék. Ha azt szeretném, hogy az agresszív, szoros emberfogás jól működjön, akkor törvényszerű néhány kiállítás – legalább gyakoroljuk az emberhátrányt.
DEJAN UDOVICSICS, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya: – A miénknél sokkal jobb válogatott ellen játszottunk, és tudjuk, minden csapat annyit képes mutatni, amennyit az ellenfele hagy neki. A találkozó elején és végén többet hibáztunk, a mérkőzés középső két negyedében viszont jobban tudtunk koncentrálni. Nem vagyok elégedetlen, mert kemény meccset játszottunk, tanulunk belőle, és biztos vagyok benne, minél több ilyen találkozót vívunk, annál jobbak leszünk.

 

A TORNA TOVÁBBI PROGRAMJA
2015. február 14., szombat

Egyesült Államok–Kanada 17.15
Magyarország–Horvátország 19.00

2015. február 15., vasárnap
Horvátország–Egyesült Államok 10.30
Magyarország–Kanada 12.30

A MAGYAR KERET
Kapusok: Decker Attila, Nagy Viktor (mindkettő Szolnoki Dózsa-Közgép). Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Szivós Márton (mind ZF-Eger), Bátori Bence, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Salamon Ferenc (mind A-Híd-OSC-Újbuda), Madaras Norbert, Varga Dénes, Vámos Márton (mind Szolnok), Manhercz Krisztián (Tiszavirág-Szeged-Diapolo), Német Toni (VasasPlaket)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik