Férfi vízi: Gerendás nem kockáztatott az első bajnokin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.10. 10:48
Már a bajnokság legelején összeakadt egymással a hasonló célokat dédelgető két fővárosi férfi vízilabdacsapat, az FTC és a BVSC, a ferencvárosiak 7–5-re győzték le vetélytársukat. A népligeti uszodába kilátogatók egy érdekességre is felfigyelhettek szerdán: a zöld-fehéreknél immár másodedzőként dolgozó Gerendás György nem ült a kispadon Varga I Zsolt vezetőedző mellett – csak mögötte.

„Az történt, hogy hivatalosan nem voltam ott, csak gyakorlatilag – adott meglepő magyarázatot Gerendás György. – Húsz év edzősködés után nehezen tudok megállni bizonyos beidegződéseket, a Magyar Kupa-selejtezőben például rögtön az első meccsen nyolcszor állíthattak volna ki… Úgy döntöttem, az első bajnokin nem kockáztatok. Így is ott ültem a kispad mögött, ha kellett, be tudtam segíteni, de megbeszéltük Zsolttal, ez így nem fog menni, ezentúl »rendesen« ott leszek majd mellette – megnézzük működik-e.”Gerendás György. – Húsz év edzősködés után nehezen tudok megállni bizonyos beidegződéseket, a Magyar Kupa-selejtezőben például rögtön az első meccsen nyolcszor állíthattak volna ki… Úgy döntöttem, az első bajnokin nem kockáztatok. Így is ott ültem a kispad mögött, ha kellett, be tudtam segíteni, de megbeszéltük Zsolttal, ez így nem fog menni, ezentúl »rendesen« ott leszek majd mellette – megnézzük működik-e.”

Legfrissebb hírek

Nagy Ákos: Az első két negyedbe mindent bele kellett tennünk

Vízilabda
2026.09.15. 15:45

A végére elfáradt a Vasas, sorozatban kilencszedszer Magyar Kupa-győztes az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.09.13. 19:15

A címvédő FTC és a Vasas jutott a férfi vízilabda MK döntőjébe

Vízilabda
2026.09.12. 20:04

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

Férfi vízilabda MK: FTC–Kaposvár és Vasas–BVSC az elődöntőben

Vízilabda
2026.09.07. 14:52

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
2026.09.05. 10:39

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33