Vízilabda: Pécsen folytatódik a férfiválogatott országjárása

MTI MTIMTI MTI
2014.04.03. 14:25
A világbajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint az a céljuk, hogy a főváros mellett egyre több mérkőzésüket vidéken rendezzék meg, ily módon is országszerte népszerűsítve a sportágat.

Benedek Tibor erről a csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt Pécsett, ahol április 15-én, a horvátok ellen rendezik meg a magyar csapat utolsó csoportmérkőzését a férfi világligában.

Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely sportért felelős alpolgármestere azt mondta, a világligameccs a legnagyobb vízipóló-esemény a városban a találkozó helyszínéül szolgáló Abay Nemes Oszkár Sportuszoda 1997-es megépülése óta. Hozzátette, amellett, hogy óriási presztízst jelent a városnak a házigazdaszerep, a mérkőzés egyben alkalmas lehet a vízilabdasport még kedveltebbé tételére is. Jelezte: Pécsett a korábbi évekhez képest több, jelenleg már másfél száz fiatal sportol az utánpótlásban.

Vári Attila, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó a rendező Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatójaként elmondta, hogy a találkozóra a jegyeket jövő hét szerdán 10 órától kezdik árusítani a Lauber Dezső Sportcsarnokban. Hozzátette: a sportuszodába összesen 300 néző fér be, s a tervek szerint a Digi Sport élőben közvetíti az összecsapást.

Benedek Tibor kitért arra is, hogy a magyar válogatott már biztosan ott lesz a világliga június 14. és 21. között esedékes dubai szuperdöntőjén, miután behozhatatlan előnyre tett szert, s már korábban megnyerte a csoportját. Ennek ellenére, tette hozzá, mindent megtesznek a győzelemért, s a horvátok elleni meccs remek lehetőséget kínál a fiataloknak, hogy bekerülhessenek a nyári, hazai rendezésű Európa-bajnokságon részt vevő magyar keretbe.

 

Legfrissebb hírek

Megszavazta a képviselő testület, Benedek Tiborról a Margit-szigeten neveznek el sétányt

Vízilabda
2026.06.27. 02:29

Vogel Soma: Újra mi leszünk az üldözők a BL-ben, ez pluszmotivációt ad

Vízilabda
2026.06.14. 15:47

Vízilabda: Burián Gergely és Vigvári Vince BL-győztes a Barcelonetával

Vízilabda
2026.06.13. 22:45

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.06.13. 20:23

Nyéki Balázs: Ha a Barceloneta legjobbjait hatástalanítjuk, rendben leszünk!

Vízilabda
2026.06.11. 13:10

Nagy Ákos: Egymillió fokon fogunk égni!

Vízilabda
2026.06.11. 10:09

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06

Férfi vízilabda ob I: nyert a Szeged, egyenlített az 5. helyért folyó párharcban

Vízilabda
2026.05.22. 20:00
Ezek is érdekelhetik