Női vízilabda: világligás rajt, a mieink decemberben kezdenek

MTI MTIMTI MTI
2013.11.18. 19:21
Görögország és Olaszország válogatottjának összecsapásával kedden megkezdődik a küzdelemsorozat a női vízilabda világliga B betűjelű európai selejtezőcsoportjában, amelynek tagja a magyar csapat.

A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA hétfői hírlevele szerint a nyitó mérkőzést Athénban rendezik. Merész András szövetségi kapitány nyár óta világbajnoki bronzérmes együttese első ízben december 17-én száll medencébe az olaszok ellen Cataniában.

A magyar csapat idén nem is játszik többet, második vl-fellépésének időpontja január 21., amikor a görögöknél vendégeskednek. Ami a folytatást illeti: a magyar–olasz csata március 18-án esedékes, a sorozatzáró magyar–görög meccs április 22-én lesz.

Az európai A-csoportot a világbajnok Spanyolország mellett Oroszország és Nagy-Britannia alkotja.

Mindkét csoportból az első kettő jut az úgynevezett Szuperdöntőbe, amelynek Peking lesz a házigazdája június 10. és 15. között. Hozzájuk csatlakoznak a nyolcas fináléban Afrika, Amerika és Ázsia-Óceánia selejtezős legjobbjai.

Legfrissebb hírek

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
2026.07.22. 13:19

A női pólóválogatott ötméteresekkel legyőzte az amerikaiakat Ausztráliában

Vízilabda
2026.07.19. 12:25