Az elején erőlködés, a végén gólfesztivál

Vágólapra másolva!
2013.07.12. 20:14
null
Szivósék nehezen lendültek bele, a végére mégis lelépték a németeket (Fotó: Havran Zoltán)
A magyar férfi vízilabda-válogatott fölényes győzelemmel kezdte a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában zajló Vodafone-kupát: a Benedek Tibor irányította csapat 9–3-ra nyert Németország ellen. A mieink az első félidőben nyögvenyelősen játszottak, a negyedik negyedre mégis megindult a gólgyártás, a kapufákkal hadilábon álló németek így végül nagykülönbségű vereséget szenvedtek.

A németek agilisan, szép akciókkal és három (!) kapufával kezdtek – a középsőnél Nagy Viktor nagy nyújtózása is kellett a szerencséhez. A magyar csapatból egyébként is a kapus volt az, aki nem aludt bele a meccs elejébe, mert a válogatott meglehetősen bágyatag formában kezdett. Az első igazán veszélyes magyar lövésre a negyed utolsó percéig várni kellett, Szivós Márton próbálkozása után azonban hárított a kapus.

„Úgy kezdtünk, ahogy az utóbbi időben szokásunkká vált, sajnos – értékelt a szövetség honlapjának, az mvlsz-hu-nak Benedek Tibor. – Kicsit lassan, kicsit körülményesen, erre még rájött az is, hogy hosszú idő után először szerepeltünk hazai pályán, hazai közönség előtt. Az is meglátszott ekkor a játékunkon, hogy néhány igen váratlan változáson kellett úrrá lennünk. Most ugye Hárai Balázs esett ki, Bedő Krisztián pedig Cseljabinszk óta főként a juniorokkal készült, azaz hosszú idő után játszott ismét a válogatottban, ezért is akadozott a centerjátékunk az első félidőben. Függetlenül attól, hogy csak egy gólt lőttünk, a védekezéssel már ekkor is maximálisan elégedett lehettem, és ami a legfontosabb, hogy ezt a szintet tartani is tudtuk végig. A második félidőben feljavultunk támadásban, kezdtünk jó ritmusban játszani, jöttek is az akciógólok, azaz elégedett lehetek a mérkőzéssel.”

Benedek Tibor az első negyed után elsősorban a centerbejátszások pontatlanságára hívta fel a figyelmet, ám a helyzet e tekintetben nem sokat változott a szünetig. Julian Real sokadik lövésével vezetéshez jutottak a fekete sapkások. Két érvénytelen gól jött mindkét oldalon, illetve kihasználatlan magyar emberelőnyök, mígnem Vámos Márton fórból a nagyszünet előtt egy életerős bombával kiegyenlített. 1–1

A harmadik negyed közepén ötmétereshez jutott a magyar válogatott, amit Varga Dénes értékesített, így előnybe került a Benedek-csapat. Nem sokkal később Vámos villant újra, és jól tette, hiszen a labda a bal felsőben kötött ki. A negyed vége előtt emberelőnyből és megúszásból is közel álltak a mieink az előny növeléséhez, ez végül azonban nem sikerült. 3–1

Madaras Norbert szép kapáslövéssel, Bedő Krisztián pedig egy remek fordulással tette hozzá a magáét, miközben a németeknek a bejátszásokon kívül kevés érdemi megmozdulásuk maradt, ráadásul ekkorra az önbizalmuk is lelohadt. Miközben a vendégek a szerencsével is hadilábon álltak – újabb kapufák –, Varga Dénes második találata végleg elvette a kedvüket a harcias hozzáállástól.

A végére megszaporodtak a gólok: a Hárai Balázs sérülése miatt kényszerűségből centerben játszó Decker Ádám megmutatta, ebben a pozícióban sem elveszett ember. Till Rohe szépségtapasza után az utolsó percben Hosnyánszky Norbert is megszerezte a maga gólját, majd egy megúszás végén Bátori is betalált. Az utolsó pillanatban még érkezett egy keserű pirula a félpályáról, amikor Andreas Schlotterbeck lövése „hálót fogott”, de az összkép így is pozitív. A magyar válogatott 9–3-as győzelemmel mutatkozott be a négycsapatos tornán.

A Benedek-csapat szombaton 19 órakor Montenegró ellen játssza a második meccsét.

FÉRFI VÍZILABDA
4. VODAFONE-KUPA, 1. NAP
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 9–3
(0–0, 1–1, 2–0, 6–2)
Gólszerzők: Vámos, Varga Dénes 2-2, Madaras, Bedő, Decker Ádám, Hosnyánszky, Bátori, ill. Real, Rohe, Schlotterbeck

KORÁBBAN
MONTENEGRÓ–GÖRÖGORSZÁG 11–4
(2–0, 3–2, 3–1, 3–1)
Gólszerzők: Ivovics 3, Janovics, Darko Brguljan 2-2, Drasko Brguljan, Petrovic, Crousillat, Draskovics, ill. Vlahopulosz 2, Milonakisz, Funtulisz

A SZOMBATI PROGRAM
Görögország–Németország 17 ó
MAGYARORSZÁG–Montenegró 19 ó

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik