Vízi: Varga Dániel túl a műtéten, Gór-Nagy sérülése nem súlyos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.20. 08:43
Gór-Nagy Miklós sérülése nem bizonyult súlyosak: az Eger játékosa Varga Dánielhez hasonlóan a világligadöntőben szenvedett ujjsérülést, amikor a kapunál húzgálta az egyik védőt, és egy rossz mozdulat következtében megtekerték a bal hüvelykujját.

„Kis zúzódás, rándulás történt csak, de az eset után is tudtam használni a kezem. Másnap reggelre bedagadt, Tóni bácsi megröntgenezte, de szerencsére nincs nagyobb baj, igaz, még sokáig fog fájni. Az ásványvizes kupakot le tudom csavarni, aztán majd a vízben is megnézem, hogyan működik a kezem" – adott biztató tájékoztatást állapotáról Gór-Nagy.

Varga Dániel szerdán már túl is esett a Gábor Antal, a válogatott orvosa és Tóth Ferenc, a Baleseti Intézet igazgatója, neves kézspecialista által végzett műtéten, amely során rögzítették a jobb kezének középső ujjában az ín által kiszakított csontot.

„Kissé aggódom, mert rövid az idő, normálisan hat hét kell a gyógyulásra, de ha Daninak négy hét után el lehet távolítani a drótokat a kezéből, van sansz a világbajnoki szereplésre" – tudtuk meg Gábor Antaltól, aki elmondta, a válogatott csapatkapitánya csütörtökön hagyhatja el a kórházat. Ebben a hónapban már nem mehet vízbe az olimpiai bajnok, utána viszont ujjrögzítő segítségével úszhat, ám labdát még nem tud fogni.

„Csütörtökön kiengednek, aztán már csak gyógyulni kell" – mondta Varga Dániel, egyúttal kijelölve a következő időszak célját is.

 

Legfrissebb hírek

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
2026.04.06. 18:08

Egyszerűsített taktikával a szuperdöntőért – interjú Varga Zsolttal

Vízilabda
2026.04.04. 12:08

„Ezek olyan értékek, amiket nem szabad elengedni” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.04.03. 21:59

Vigvári Vince hét gólt dobott az Olimpiakosznak a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.04.01. 08:59

„A jelenleginél jobb sportolási lehetőséget nem tud biztosítani senki” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.03.29. 16:27

Harmadszor nyert az UVSE a férfi vízilabda ob I alsóházban

Vízilabda
2026.03.27. 20:15

Férfi vízilabda: három győzelemmel csoportgyőztesként jutott négyes döntőbe a Honvéd

Vízilabda
2026.03.22. 14:50

Vigvári Vince továbbra is Barcelonában vízilabdázik

Vízilabda
2026.03.18. 17:19
Ezek is érdekelhetik