Férfi vízi: a bajnoki 2. Varga fivérek Rijekában maradnak

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2013.05.21. 08:00
Noha a szezon korábbi szakaszában úgy tűnt, a Primorje Rijeka férfi vízilabdacsapata a Jug Dubrovnik fölé nőhet – hiszen az Adria-liga és a Horvát Kupa döntőjében is győzött –, mire következett a bajnoki döntő, a Jug rögtön idegenbeli sikerrel indított, s végül 3–1-es összesítéssel győzött, az utolsó meccset Dubrovnikban 9–7-re nyerte meg.

„Elég gyorsan sikerült előnyt szerezniük, mi pedig nem tudtunk kapaszkodni, csak a negyedik negyedben sikerült kiegyenlítenünk, akkor egy ötről, hat hatra. Azt gondoltam, ha erre képesek vagyunk, győzhetünk. Sajnos nem így történt, úgyhogy elég csalódott voltam a lefújás után – mondta a két gólt szerző Varga Dénes. – Az én értékelésemben sikeres év volt, bár utólag azt mondom, a két másikat elcserélném a bajnoki aranyra. De örülök, hogy háromból kettőt sikerült megnyernünk, és legalább maradt további javulási lehetőség.”Varga Dénes. – Az én értékelésemben sikeres év volt, bár utólag azt mondom, a két másikat elcserélném a bajnoki aranyra. De örülök, hogy háromból kettőt sikerült megnyernünk, és legalább maradt további javulási lehetőség.”

Utóbbi félmondattal Varga Dénes a felvetődő kérdésre is választ adott, nevezetesen a következő évadot is Rijekában tölti-e: mint megtudtuk, neki és bátyjának, Dánielnek is szerződése van az új idényre, szóval a horvát városban maradnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik