Férfi vízi BL: Ünnepeljenek csak a szerbek! - Szivós Márton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.18. 09:45
Mint tegnap beszámoltunk róla, kétgólos hátrányba (7–5) került az A-Híd-Szeged férfi vízilabdacsapata a Crvena zvezda elleni negyeddöntőben a Bajnokok Ligájában. Szivós Márton a találkozó után úgy fogalmazott, hadd ünnepeljenek a szerbek, az csak jó lehet a Szegednek.

„Kezünkben volt a mérkőzés – erősítette meg Szivós Márton is, hogy a 4–1-nél elhibázott lehetőségek jelentették a fordulópontot. – Fantasztikusan kezdtük a meccset, és attól, hogy így megugrottunk, mi zavarodtunk meg. Pedig nyugodtnak kellett volna maradni, hiszen a szerbeknek kellett szaladniuk az eredmény után. Volt esélyünk az öt egyre is, de sajnos nem sikerült élnünk vele. Ettől függetlenül büszke vagyok a csapatra, amiért végigdarálta a mérkőzést, egy pillanatig sem adta fel – nyilván ez is az elvárás, de én nagyon örülök neki. Vezettünk mi már Belgrádban a Partizan ellen hat négyre a negyedik negyedben, és ez a Szeged nyert már ugyanott a Partizan ellen, szóval meg kell próbálnunk ezt a két gólt ledolgozni a visszavágón. Nem tartom lehetetlen feladatnak.”

„Elvitt minket a hév, gondoltuk, ha már hárommal megyünk, gyorsan legyen belőle négy. Talán kicsit meg kellett volna nyugodni, ráülni az eredményre, s akkor sokkal nehezebben, fárasztóbban jöttek volna fel, és abból megint el tudtunk volna húzni. De négy egynél gólokat ajándékoztunk a szerbeknek, ami megpecsételte a sorsunkat. Ahogy látom, már nagyon ünnepelnek, de hadd higgyék, hogy már továbbjutottak, az nekünk csak jó lehet” – tette hozzá a Szeged szélsője.

 

Legfrissebb hírek

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
2026.09.22. 10:52

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
2026.09.21. 10:56

Nem bírt a Panathinaikosszal a Honvéd a vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.09.19. 21:29

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
2026.09.05. 12:13

Háborús bűnöst éltető molinókat osztott meg hivatalos közösségi oldalán a Crvena zvezda

Európa-liga
2026.08.28. 08:06

BL-résztvevő csapatot győzött le a DVSC női kézilabdacsapata, az ETO lesz az ellenfele a döntőben

Kézilabda
2026.08.21. 21:55

Spanyol vezetőedzőt nevezett ki Dejan Sztankovics helyére a Crvena zvezda

Minden más foci
2026.08.14. 16:56

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50