„Mindig is tudtam, hogy Kemény Dénes elvállalja”

Vágólapra másolva!
2012.12.20. 13:48
null
Gergely támogatja majd Keményt (Fotó: Fuszek Gábor)
Nincs értelme, hogy Kemény Dénes a győzelmén rágódjon, ahogy nekem sem kell a kudarcon – véli a pólóelnöki szavazáson szerinte egygólos vereséget szenvedő Gergely István, aki viszont az eddigi elnök, Martin György viselkedését tartja érthetetlennek. A vízilabdakapus a Digi Sport Reggeli start című műsorában elmondta: céljaik egybevágnak, ő pedig megpróbálja támogatóit tovább képviselni az elnökségben, továbbra is véd a Honvédban és a pályázatok alapján dönt a szövetségi kapitány személyéről.

„Nem az én programomat kell az új elnökségben erősítenem, átvinnem, mert bízhatok abban, hogy Kemény Dénesnek is megvannak a maga elképzelései a sportág jövőjéről. Támogatnunk kell őt, javaslatokat tenni, de a vezér az elnök. Dénesnek nehéz dolga lesz, mínusz százmillióról indulunk, küzdenünk kell a szponzorokért. Támogatnunk kell egymást, másfél hónapja mondom én is az utánpótlástól a női szakágig azt, amit Dénes is a megválasztásakor, tehát nagyon egybevágnak a céljaink” – mondta a választáson 133–108-ra veszítő Gergely István.

Az alulmaradó elnökjelölt válaszolt arra is, vajon ő a Kemény-ellenes tábort gyűjtötte-e össze:

„Másként látjuk az elnökválasztási szavazás motivációit Kemény Dénessel. Ha most csalódott lennék a vereségem miatt, én is találnék okokat arra, ki miért és kire szavazott. A győztesnek nem azzal kellene foglalkoznia, miért nyert, az egygólos győzelmet sem kell magyarázni. Nem értem Kemény nyilatkozatát az ellene összeállókról, de szerintem erre most nincs idő. Nem állt szándékomban generációs üggyé, birkózássá tenni ezt a tisztújítást, főleg nem Dénes ellen. A legfontosabb most, hogy a póló maga nyerjen.”

„Sportemberként tudom, hogy kár rágódni a vereségen, ha már túl vagyunk rajta. Úgy indultam neki az elnökválasztásnak, hogy bármi lehet belőle. Habár Kemény Dénes csak a végén jelentette be, hogy vállalja, én számoltam az indulásával. Vele szemben bárkinek nehéz dolga lett volna, úgyhogy örülök, hogy ennyi embert meg tudtam mozgatni, s csak egyetlen klubnyi szavazattal maradtam le mögötte. Ez szoros, mondhatni egygólos vereség volt, viszont nekem megvan az időm rá, hogy ezt egygólos győzelemre fordítsam akár a közeljövőben, akár később. Elnökségi tagságom nem azt jelenti, hogy meg lehet pihenni, lesz munkám bőven, a bennem korábban megbízókat továbbra is motiválnom kell a vízilabda általunk elképzelt jobb irányokba történő elmozdításáért” – jelezte Gergely.

Arra a kérdésre, végül ki mellé állt az eredetileg vele párban indulni szándékozó Martin György eddigi elnök, Gergely azt válaszolta: „nagyon örülnék, ha sikerülne meghívni ide, és megkérdezni őt erről, meghallgatnám a magyarázatait. Amit a volt elnök úr véghezvitt a mostani választások során, azt én nem tudom értelmezni, nem tudom hová tenni. Bízom benne, hogy megvolt benne a vízilabdát szolgáló indíttatás, de én ezt egyelőre még nem találtam meg a lépéseiben. Ugyanakkor ezt az ügyet is lezártnak tekintem.”

„Hogy valódi verseny lesz-e a szövetségi kapitányi posztért? A közvélemény valóban Benedek Tibi-hangulatot alakított ki, ült is már a kispadon, eddig veretlen. Nem tudom, hány jelentkező lesz, Vincze Balázs is jó edző, de neki nyilatkoznia kellene, hogy pályázatnyerés esetén lemond-e a szegedi kispadról. Én a pályázataik tartalma alapján döntök majd” – vélekedett a kapitánykérdésről.

„Segítek a Honvédnál a klubvezetőségben, az egyesületnél elnökségi tag vagyok, de folytatom a vízilabdát is a medencében. Amíg a csapat és a szakvezetőség ragaszkodik hozzám, addig pólózni fogok, nem akarom most hirtelen abbahagyni a vízilabdát” – mondta saját jövőjéről a kapus Gergely István.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik