Hatodik a válogatott a világkupán

Vágólapra másolva!
2010.08.22. 09:18
null
Drávucz Ritáék nagy csatában maradtak alul (Fotó: Meggyesi Bálint – archív)
A magyar női vízilabda-válogatott 13–13 után ötméteresekkel kapott ki Kanadától a világkupán, és végzett ezzel a hatodik helyen – olvasható a válogatott hivatalos oldalán, az nvv.hu-n.

„Végig remekül játszottak a lányok, és nem csak pariban voltunk a vb-ezüstérmessel, de a végén nekünk állt a zászló. Sajnos, fél perccel a mérkőzés vége előtt kaptunk egy nem egészen szabályos gólt, amire még épp tudtunk válaszolni, így döntetlenre mentettük az összecsapást” – értékelte a mérkőzést Petrovics Mátyás az nvv.hu-nak.

„Dicséretet érdemel a válogatott, hogy nem eresztett le, hanem a legjobb játékát mutatta a tornán, és remélem, tudunk regenerálódni, át tudjuk menteni ezt a formát az Európa-bajnokságra” – mondta Petrovics, akinek válogatottja a hat közé jutással már kiharcolta a jövő évi vb-részvételt.

„Drávucz Ritát most is keveset játszattam, de úgy tűnik, a fiataloknál most érik be a munka, hiszen minél több lehetőséget kapnak, annál inkább élnek vele. Menczinger Kata és Poszkoli Rita is sokat fejlődött, a Tóth Ildikó, Takács Orsolya párosunk verhetetlen, és Szücs Gabriella is sok gólt lőtt, amire nagy szükségünk volt, míg Kasó Orsolya fantasztikusan védett.”

„Napról napra jobban játszottunk, de ma nem sikerült. Fáj a hasam és 37.5-ös hőemelkedésem van, de ma jobban éreztem magam, úgy akartam játszani, mint tegnap. Vízilabdázni jöttem ide, nem a lelátón ülni” – mondta Drávucz Rita a mérkőzés után.

 NŐI VÍZILABDA VK
 AZ 5. HELYÉRT
Magyarország–Kanada 13–13 (5–3, 1–2, 2–2, 2–3, 1–2, 2–1) – ötméteresek után: 3–5
Góllövők: Szücs Gabriella 4, Keszthelyi Rita 4, Valkai Ágnes 2, Bujka Barbara 2, Menczinger Kata 2, Drávucz Rita 1, Takács Orsolya 1, illetve Krystina Alogbo 4, Joelle Bekhazi 4, Dominique Perrault 3, Emily Csikos 2, Katrina Monton 1, Rosanna Tomiuk 1, Monika Eggens 1, Christine Robinson 1, Marina Radu 1
Emberelőny: 14/7, ill. 11/6

A végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Ausztrália, 3. Kína, 4. Oroszország, 5. Kanada, 6. Magyarország, 7. Görögország, 8. Új-Zéland

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik