Gyöngyösi András helyét Kásás Zoltán veszi át a Szegednél

2008.02.26. 21:26
Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással a Szeged-Beton VE vízilabdacsapata és Gyöngyösi András edző. A Csongrád megyeiek már megtalálták a szakember utódját, Kásás Zoltán készíti fel szerdától az együttest.
Gyöngyösi András otthagyta a Szegedet
Czagány Balázs
Gyöngyösi András otthagyta a Szegedet
Gyöngyösi András otthagyta a Szegedet
Czagány Balázs
Gyöngyösi András otthagyta a Szegedet

KÁSÁS ZOLTÁN NYILATKOZATA

"A bajnokság végéig szól a szerződésem. Az előrelépést, a sikert nyilván az jelentené, ha döntőt tudnánk játszani. Ehhez az alapszakaszból hátralévő mérkőzések közül kettőn kell igazán a jó eredmény: márciusban előbb a Honvéd, majd a Vasas látogat Szegedre" - mondta az újdonsült szakvezető az MTI-nek.
Gyöngyösi András a 2004/2005-ös szezonban vette át a Szeged együttesét, és első szezonjában bronzéremig, a következő két bajnokságban pedig negyedik helyig vezette a klubot.

Az idei pontvadászatban harmadik helyen áll a csapat, de ezt a szezont már nem Gyöngyösivel fejezi be a gárda, hiszen közös megegyezéssel szerződést bontott a szakember és a klubvezetés. A csapat 17 forduló alatt 15 győzelmet és két vereséget ért el.

A két fél nem kommentálta a válást, mindössze annyit lehet tudni, hogy Kásás Zoltán irányítja majd a szegedieket.

Kásás Zoltán jelenleg Kemény Dénes szövetségi kapitány segítőjeként dolgozik a válogatott mellett, klubszinten a hódmezővásárhelyi utánpótlás-együtteseknél edzősködik.
Legfrissebb hírek

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2 órája

Nyéki Balázs: Ha a Barceloneta legjobbjait hatástalanítjuk, rendben leszünk!

Vízilabda
2026.06.11. 13:10

Nagy Ákos: Egymillió fokon fogunk égni!

Vízilabda
2026.06.11. 10:09

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06

Férfi vízilabda ob I: nyert a Szeged, egyenlített az 5. helyért folyó párharcban

Vízilabda
2026.05.22. 20:00

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.19. 20:32

Új elnököt választott az Egri Vízilabda Klub, Szécsi Zoltán távozik

Vízilabda
2026.05.15. 18:23

Gyász: elhunyt Haufe Tamás KEK-győztes vízilabdázó

Vízilabda
2026.05.12. 13:43
Ezek is érdekelhetik