Vizes vb: bírói jelzés hiányában nem léptek közbe a vízimentők a műúszó ájulásánál

Vágólapra másolva!
2022.06.23. 14:32
null
Képen a mentés egyik pillanata (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a műúszók egyéni szabadprogramjának döntőjében gyakorlata után elvesztette eszméletét és a víz alá merült az amerikai Anita Alvarez a budapesti vizes világbajnokság szerdai versenynapján, de edzője, Andrea Fuentes utánaugrott, és kimentette a vízből. A szervezők lapunkhoz is eljuttatott közleményéből kiderült, miért nem léptek közbe a vízimentők. 


A szervezők közleményét változtatás nélkül közöljük:

Közlemény a műúszóversenyeken történtekről

A margitszigeti műúszóversenyek szerdai egyéni szabadprogramjának döntőjében történt sajnálatos eset kapcsán Prof. Merkely Béla, a FINA Világbajnokság egészségügyi szolgálatának vezetője az alábbi tényezőkre hívja fel a figyelmet:

– amikor egy világbajnoki verseny elindul, rendkívül szigorú FINA-szabályok határozzák meg, hogy a vízimentők mikor avatkozhatnak közbe

– a szabályok alapján a FINA delegálta bírói kar tagjainak jelzésére ugorhatnak be a medencébe, megelőzendő, hogy bármi félreértés kapcsán esetleg félbeszakítsanak egy versenyprogramot

– a szerdai fináléban ilyen jelzés a bíróktól nem érkezett, az edző hiába jelez nekik, ők a szabályok értelmében még ekkor sem avatkozhatnak közbe

– miután az edző a saját felelősségére beugrott a medencébe, a helyi vízimentők – érzékelve a veszélyhelyzetet – már nem vártak a bírói jelzésre, hanem maguk is az azonnali közbeavatkozás mellett döntöttek, így végül az amerikai versenyző az ő segítségükkel jutott ki a partra

– a helyi orvosi szolgálat azonnal megkezdte a sportoló szakszerű ellátását; szerencsére az amerikai műúszó egy percnél is kevesebb időt volt a víz alatt, így egészségügyi károsodás nem érte

– miután a versenyzővel ez már korábban is megtörtént, az edzőjét nem érték váratlanul a történtek – a FINA ugyanakkor vizsgálatot indított, miként előzhetők meg a hasonló esetek.

Legfrissebb hírek

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
9 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
11 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
12 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
19 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.31. 14:31

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23
Ezek is érdekelhetik