Vizes vb: a spanyolok játszanak a horvátokkal az elődöntőben

K. B., CS. B.K. B., CS. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.29. 20:30
null
Horvátország a szerbeket legyőzve elődöntős (Fotó: FINA)
A Budapesten zajló vizes világbajnokság vízilabdatornájának második negyeddöntőjében Horvátország nagy csatában, 14–12-re legyőzte Szerbiát, és pénteken, a döntőbe jutásért a Montenegrót egy góllal felülmúló spanyolokkal találkozik.

 

Az első negyedet kőkemény védekezés, kiegyenlített játék jellemezte (1–1), ám a második játékrészben már több gól esett, s az esélytelenebbnek tartott horvátokhoz került az előny (5–4). A harmadik játékrészben mindkét együttes ötször talált be (10–9), a záró felvonásban pedig ismét Horvátország bizonyult jobbnak, amely így 14–12-es diadalt aratott a Hajós uszodában.

Az előzetes várakozással ellentétben meg kellett szenvedniük a sikerért az előző, 2019-es kvangdzsui vb-n ezüstérmes spanyoloknak, a Japánt csak egy góllal, 10–9-re legyőző Montenegró felvette a kesztyűt. Jól kezdett Spanyolország, a nyitó etapot 2–1-re behúzta, és kétgólos előnnyel vonulhatott a félidőre. Aztán bekeményítettek a montenegróiak, a harmadik negyedben egygólosra olvasztották hátrányukat.

Noha az ibériaiak az utolsó játékrész elején újfent növelték előnyüket, Montenegró is betalált, és harminc másodperccel a vége előtt kis híján az egyenlítés is összejött neki, ám a döntetlennel kecsegtető szabaddobás a kapufán csattant, így Spanyolország 7–6-os sikerrel az elődöntőbe jutott, ahol a horvátokkal találkozik.

 

A szerdai versenynapról szóló élő hírfolyamunkat ITT olvashatják.

VÍZILABDA, FÉRFIAK
NEGYEDDÖNTŐ (BUDAPEST)

Görögország–Egyesült Államok 16–11 (3–1, 4–6, 3–0, 6–4)
Szerbia–Horvátország 12–14
(1–1, 3–4, 5–5, 3–4)
Spanyolország–Montenegró 7–6
(2–1, 3–2, 1–2, 1–1)
KÉSŐBB
21.00: Magyarország–Olaszország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
3 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
3 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
11 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
18 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
20 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
21 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
Tegnap, 7:11

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.31. 14:31
Ezek is érdekelhetik