Vizes vb: az amerikaiak megóvták az 50 hátat, és igazuk lett!

Vágólapra másolva!
2022.06.25. 20:39
null
Justin Ressnek külön díjátadót rendeztek. Egyedül állt a dobogón… (Fotó: AFP)
A vizes világbajnokság úszódöntőinek utolsó napján a férfiak 50 méteres hátúszását az amerikai Justin Ress nyerte meg. Azonban a célba érés után szabálytalan hajrá miatt kizárták, így az díjátadón már a honfitársa, Hunter Armstrong nyakába akasztották az aranyérmet.


A kizárást azzal magyarázták, hogy az utolsó métereken Ress teljesen a víz alá merült, egyetlen testrésze sem látszódott ki, amit a szabály tilt.

 

A döntőt megóvták az amerikaiak, aminek a versenybíróság végül helyt adott, visszavonta a kizárást, és újra Resst hozta ki győztesnek. Így Armstrong helyett mégis Ress nyert, tehát az amerikaiak két éremmel gazdagodtak ebben a számban.

Az eredetileg harmadikként végző olasz Thomas Cecconnak oda kellett adnia a bronzérmét a lengyel Ksawery Masiuknak, akinek meg az ezüstöt kellett átpasszolnia Armstrongnak.

Ress számára külön díjátadót rendeztek. Egyedül állt a dobogón…

„Miért kap aranyérmet? – kérdezte az M4 Sport élő interjújában Sós Csaba, a magyar úszók szövetségi kapitánya a második éremátadás alatt. – Miért vonták vissza a kizárást? Ez az én kérdésem. Szabálytalan volt a beérkezés. Bárki más csinálja, hazaküldik. Nem szeretem ezt.”

VIZES VB
ÚSZÁS
(Duna Aréna)
FÉRFI 50 MÉTER HÁT
1. Justin Ress (Egyesült Államok) 24.12
2. Hunter Armstrong (Egyesült Államok) 24.14
3. Ksawery Masiuk (Lengyelország) 24.49

Legfrissebb hírek

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
3 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
19 órája

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
2025.07.30. 10:10

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2025.07.29. 13:13

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
2025.07.29. 12:09
Ezek is érdekelhetik