Vizes vb: A szívem még vitt volna, de annyira fájt már mindenem – Kovács Benedek

Vágólapra másolva!
2022.06.23. 21:09
Kovács Benedek először tapasztalhatta meg, milyen egymás után háromszor leúszni a 200 métert háton – a harmadik már nem esett neki túl jól. Telegdy Ádámnak egy kívánsága volt a döntőre, hogy javuljanak a fordulói, de ahogy ő fogalmazott, egy nap alatt azért nem történt csoda. 

„Nem esett jól harmadszor is leúszni a 200 méter hátat, érződött, hogy ebben még nincs rutinom. Egyelőre, mert remélem, hogy lesz. Nekem az elődöntőben muszáj volt maximálisan teljesíteni ahhoz, hogy bejussak a döntőbe, így sikerült. Hallottam a közönség buzdítását, ám egyszerűn képtelen voltam többet beleadni, a szívem még vitt volna előre, de annyira fájt már mindenem”– mondta a 200 méteres hátúszás világbajnoki döntőjében nyolcadik helyen végzőKovács Benedek.

Videónkban a hatodik helyen célba érő Telegdy Ádám is értékeli az úszását, arról is beszél, teljesült-e az egyetlen kívánsága a döntőben, s előretekint az augusztusi Európa-bajnokságra is.

FÉRFI 200 M HÁT, DÖNTŐ
1. Ryan Murphy (Egyesült Államok) 1:54.52
2. Luke Greenbank (Nagy-Britannia) 1:55.16
3. Shaine Casas (Egyesült Államok) 1:55.35
...6. TELEGDY ÁDÁM 1:56.91

...8. KOVÁCS BENEDEK 1:58.52

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
13 órája

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
15 órája

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
18 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2025.07.29. 13:13

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
2025.07.29. 12:09

Kínai arany született női szinkronműugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.29. 11:42

2026-ban Pekingben rendezik a rövidpályás úszó-világbajnokságot

Úszás
2025.07.29. 08:45
Ezek is érdekelhetik