Vizes vb: nem a franciák kiütése miatt kért nagy iramot Merész

2015.07.30. 13:18
A kazanyi vizes világbajnokságon szereplő női vízilabda-válogatott kapitánya, Merész András a franciák elleni 18–3-as siker után elmondta, nagy iramot kért a lányoktól, de nem azért, hogy nagyon megverjék az ellenfelet.

„Nem gondolkodtam gólkülönbségben, azt kértem a lányoktól, hogy nagyon pörögjenek ezen a mérkőzésen, minden erejükkel azon legyenek, hogy nagy iramot tudjanak diktálni. Nem azért, hogy nagyon megverjük a franciákat, hanem azért, mert ezt az iramot kell majd játszanunk az amerikaiak ellen. Alig több mint 48 óravan hátra addig, nem gondolom, hogy ha belepunnyadós meccset játszottunk volna, akkor az nekünk használt volna.

Nagyon profin oldották meg a lányok a feladatot. A sebeket persze borogatjuk, a lányok is, de ezerrel készülünk az amerikaiak ellen. Nekünk az volt a fontos, hogy magabiztosan hozzuk most ezt a meccset, ez megtörtént. Két nap múlva csak a jóisten tudja, mi lesz, rábízzuk magunkat” – idézi Merész András mérkőzés utáni szavait a waterpolo.hu.

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
7 órája

Villámedzőtábort tart október elején a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
Tegnap, 13:51

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
2026.09.21. 14:57

Magyarország a férfiaknál az első, a nőknél a második legjobb az európai vízilabdarangsorban

Vízilabda
2026.09.14. 14:10

Egyesült Államok–Franciaország döntő lesz a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 22:00