Vizes vb: összesen hatmilliárd tv-nézővel számolnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.11. 06:57
Az egységesen 9 százalékos adókulccsal is kiszámítható és tervezhető sportfinanszírozási csatorna marad a társaságiadó-kedvezmény rendszere (tao) – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Világgazdaságnak, szót ejtvén a héten kezdődő vizes világbajnokságról is.

A lap keddi számában Szabó Tünde a mintegy 130 milliárd forintos kiadással párosuló vizes világbajnokságról elmondta, akik ennek töredékére becsülték a rendezés költségeit, azok nem számoltak a vb nélkül is megvalósuló városfejlesztési beruházásokkal.

Kifejtette, a turizmusnak már most 70 százalékos növekedést jelent a budapesti, balatonfüredi esemény, 350 ezer látogatóval és az összes híradást, közvetítést együttesen tekintve 6 milliárd tévénézővel számolnak.

A taóról szólva közölte: nem lesz megtorpanás az eddig kétkulcsos, 10 és 19 százalékos társasági adó átalakítása miatt. Hozzátette, a rendszeren keresztül mostanáig mintegy 450 milliárd forint áramlott a magyar sportba.

Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható el!

Legfrissebb hírek

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2 órája

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2 órája

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
4 órája

Vizes vb: Wladár Sándor átvette a zászlót

Vizes vb 2025
4 órája

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
18 órája

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:22

Óriási fölénnyel nyerte meg az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 13:21

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
Tegnap, 7:59
Ezek is érdekelhetik