Vizes vb: Nagyon rossz időt úsztam, lassú voltam – Kapás

Vágólapra másolva!
2017.07.25. 18:21
Nem volt elégedett magával a vizes világbajnokság 1500 méteres női gyorsúszószámában negyedik helyen végző Kapás Boglárka, aki bízik benne, hogy a 800 méter jobban fog sikerülni.

„Lehet, az volt a baj, hogy túl gyorsan kezdtem, de még így is visszafogtam magam, amennyire tudtam, az első pár száz méteren. Utána akartam megindulni és otthagyni a többieket. Ezt meg is tudtam volna csinálni, a legjobbammal a második lettem volna, ami kicsit bosszantó is. Nagyon rossz időt úsztam, lassú voltam, közben pedig mégis azt éreztem, hogy nem tudok gyorsabban menni. Valamiért ez most így jött össze, de még ott van a nyolcszáz, meglátjuk, hátha az jobban fog sikerülni” – értékelt Kapás az M4 Sportnak.

Másik döntősünkből, a végül nyolcadik helyen végző Késely Ajnából nagyon sokat kivettek az előző úszások.

„A délelőtt és a délután is nagyon rosszul sikerült, sajnálom, ha bárkinek is csalódást okoztam. Nagyon sokat kivett belőlem a két darab négyszáz, és főleg a reggeli ezerötszáz. Még előttem áll két szám, a nyolcszáz és a váltó, most már azokra koncentrálok” – mondta Késely.

NŐI 1500 M GYORS, DÖNTŐ
1. Katie Ledecky (Egyesült Államok) 15:31.82
2. Mireia Belmonte (Spanyolország) 15:50.89
3. Simona Quadarella (Olaszország) 15:53.86
4. Kapás Boglárka (Magyarország) 16:06.27
5. Hou Ja-ven (Kína) 16:08.10
6. Kristel Kobrich (Chile) 16:13.46
7. Julia Hassler (Liechtenstein) 16:14.86
8. Késely Ajna (Magyarország) 16:22.87

Legfrissebb hírek

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
5 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
12 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
14 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
14 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
21 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.31. 14:31

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23
Ezek is érdekelhetik