Vizes vb: Cornel Marculescu fát kapott a Duna Arénánál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.17. 17:24
Hetvenhatodik születésnapja alkalmából köszöntötték a Budapesten zajló világbajnokságon Cornel Marculescut, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) ügyvezető igazgatóját.

A román sportvezető tiszteletére – akinek nagy szerepe volt abban, hogy Magyarországra került a vb – egy facsemetét ültettek a Duna Aréna főbejáratához közel.

Az eseményen Tóth József XIII. kerületi polgármester elmondta, hogy a „Dagály-törvény” értelmében összesen négyezer fát ültetnek majd, ezek közül ez az egyik. Hozzátette, hogy már az idősek és a fiatalok, valamint a sportolók nevében is ültettek fákat, azonban ez az első, amely közvetlenül a világbajnoksághoz kapcsolódik.

Az ünnepségen részt vett Julio Maglione, a FINA elnöke is, akinek várhatóan július 30-án, a vb zárónapján ültetik el a facsemetéjét. A szervezőbizottság részéről Seszták Miklós elnök, Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos és Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke köszöntötte Cornel Marculescut.

Ásót ragadtak az öltönyös urak (Fotók: Földi Imre)
Ásót ragadtak az öltönyös urak (Fotók: Földi Imre)

 

Legfrissebb hírek

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
18 perce

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
1 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
7 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:31

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
2025.07.30. 10:10

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38
Ezek is érdekelhetik