Kaká nem, csak a nagymamája haragszik a bíróra

2010.06.22. 18:21
null
Kakát harmadszor állították ki pályafutása során (Fotó: Action Images)
A labdarúgó-világbajnokságon Elefántcsontpart ellen kiállított brazil Kaká újságíróknak elmondta, nem haragszik a piros lapot felmutató francia Stéphane Lannoy játékvezetőre, bár továbbra is igazságtalannak tartja a bíró döntését. Ugyanakkor a támadó nagymamája már nem ilyen megértő…

„Egyedül a nagymamám haragudott a játékvezetőre” – nyilatkozta Kaká az az Elefántcsontpart ellen kapott piros lapja kapcsán. A brazil játékos elmondta, nagyanyja kemény szavakkal kritizálta a bírót, de ezeket nem szeretné idézni.

TEKINTSE MEG ADATBANKUNKAT! 
Eseménynaptár Tudósítások
Eredmények Tabellák
Csapatok Játékosok
Helyszínek Góllövőlista
Szövetségi kapitányok Csapathírek
Vb-mezek Vb-történet
Vb-váró Vb-csapatmustra
Szurkolói szoftver Vb-selejtezők

„Teljesen hétköznapi eset volt, sajnos azonban az ellenfelem túlreagálta a dolgot. Ha majd egyszer tényleg elvesztem a fejem, bocsánatot fogok kérni" – tette hozzá a brazil játékos, aki kifejtette, legközelebb mindent elfog követni azért, hogy elkerülje a hasonló szituációkat.

A 28 éves Kaká azt is elárulta, mi a legnagyobb motiváció a számára.

„Láttam képeket, hogy emberek ezrei ünnepelnek minket a Copacabanán, az az érzés leírhatatlan.  – mondta a támadó. – Nemcsak a Copacabanán, hanem egész Brazíliában rengetegen követik figyelemmel a szereplésünket, mi ezekért az emberekért játszunk. Ez az igazi motiváció."

Kaká akkor kapott piros lapot, amikor összeütközött az elefántcsontparti Keitával, amit Lannoy játékvezető úgy értékelt, hogy a brazil könyökölt, ezért felmutatta neki a második sárga lapját, majd a pirosat.

Kakát eddigi pályafutása során az Elefántcsontpart elleni meccsig kétszer állították ki, még a Sao Paulo játékosaként. Piros lapja miatt biztosan kihagyja a Portugália elleni pénteki rangadót a G-csoportban.  

A brazil hozzátette, alig várja, hogy az egyenes kieséses szakaszban ismét pályára lépjen, és reméli, hogy a játéka is sokat fog javulni a folytatásban.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

„A FIFA nem folytathatja tovább sportágunk felhasználását a saját és barátai meggazdagodása érdekében” – újabb közleményt adott ki az UEFA

Foci vb 2026
2026.07.29. 16:51

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
2026.07.23. 16:07