Úszás: tinédzsereink Grazban brillíroztak, Prágában helytálltak


Veretes múlt és egyre nagyobb népszerűségről árulkodó jelen jellemzi a Multinations Junior Swimming Meet elnevezésű nemzetközi korosztályos úszóviadalt, amelynek a húsvét előtti napokban adott otthont Graz, illetve Prága. Az osztrákok a 13-15 éveseket, a csehek pedig a 16-18 esztendőseket fogadták, s az immár 14 ország tehetségeit mozgósító összejövetelen nemcsak a mezőnyt színesítették, hanem számos dobogós helyezéssel tették kifejezetten emlékezetessé indulásukat a mieink mindkét helyszínen.
Különösképpen kitettek magukért a legfiatalabbak alkotta válogatottunk tagjai, akik a grazi utánpótlás-csúcstalálkozón besöpörték az első helyet az összetett csapatsorrendben, lányaink pedig – a sikerből oroszlánrészt vállalva – messze a legeredményesebb teljesítményt nyújtották, szinte minden versenyszámban kibérelve maguknak a dobogót. Együttesen 21 medál lett a magyar termés, igen szimmetrikus elosztásban, merthogy 7 arany, 7 ezüst és 7 bronz került a kollekcióba. Ahogyan Selmeci Attila, az ausztriai delegációnkat vezető mesteredző, a szövetség szakmai alelnöke fogalmazott a MÚSZ honlapján:
kétség sem férhetett ahhoz, hogy szép győzelmet aratunk, jó és tehetséges versenyzőkből áll ez a generáció.
Az ausztriai versenyszínhelyen Kömöz Eszter nevét jegyezhették meg alaposan a külföldiek is (ha netán eddig nem tették volna), aki a klasszikus szám,
a 100 gyors megnyerése mellett három - egyként győztes - váltónk diadalából is bőven kivette a részét.
Az FTC 15 éves kitűnősége a vegyes- és a 4x200-as gyorsstaféta befejező, a 4x100-as gyorsváltónak pedig első embereként tett rengeteget az aranyérem Magyarországra hozataláért. A 2011-es születésű, szintén ferencvárosi Szalai Zsófia és a 14 esztendős Zámbó Anna, aki a győriek erőssége, a két-két váltóelsőség mellett egyéni helytállásáért is dicsérendő, hiszen előbbi 50 gyorson második, 50 háton harmadik lett, utóbbi pedig 50 pillangón harcolt ki bronzérmet. A 15 éves, egri Fábián Zsófia a váltóaranyhoz két szólóezüstöt tett hozzá, 200 gyorson és 200 vegyesen, a békési Metcalfe Rebecca pedig két egyéni győzelmét – a 200, majd a 100 pillangóét – pakolta be a „közösbe”. Váltóink „aranyos” sikereiben közreműködött három, egyformán 2011-es évjáratú tinink is: a győri Tamás Rebeka (továbbá ezüst 100 és 200 háton), a kecskeméti Kovács Nóra (plusz egyéni ezüst 50 mellen) és a szegedi Mérai Janka (plusz a 400 gyors ezüstje). Az FTC-s és szintén 2011-es Barta Nóra a 400 vegyes első és a 800 gyors második helyével gyarapította a magyar dicsőséglistát, amelyre a fiúk közül – mint a legjobb összproduktum tulajdonosa – a Jövő SC-s Genest Matteo iratkozott fel az által, hogy három harmadik helyezést is szerzett, egyet a 4x200-as fiúváltóval, egyet-egyet pedig 400, illetve 1500 gyorson.
Prágában, a Podolí uszodában – ahol
szintén a lányok jártak elöl a nagyon jó példával érmeink legjavának begyűjtésével
– nem a legerősebb összeállításban szerepeltek a fiúk, ezért is kellett beérnünk összesítésben a medáltáblázaton a harmadik helyezéssel a görög és a török válogatott mögött. Ifjú hölgyeink tizennégy érmet úsztak össze, a két bronz és a hat ezüst mellett hat aranyat is haza hozva, míg a fiatal urak egy második és egy harmadik hellyel tudtak hozzájárulni a gyűjteményhez.
Lánycsapatunkból hárman különösen kiemelkedtek a cseh fővárosban, egyfelől azzal, hogy a stafétákban is jeleskedtek, másfelől pedig egyéni számaikban is felkapaszkodtak a dobogóra, Kertész Boróka két ízben is, míg Kokas Fanni és Szabó Lilla egy-egy alkalommal tette ugyanezt. A 2010-es születésű, Jövő SC-s
Kertész fő territóriumán dominált, magabiztosan nyerve a 100 és a 200 pillangót
egyaránt, 200 gyorson pedig csak egyetlen riválist engedve maga elé. Klubtársa, a 2009-es Kokas 200 háton száguldott be a legjobb idővel a célba, az úszásnem rövidebb távjain – 50 és 100 méteren – pedig az ezüstöket érdemelte ki. Szabó, a DSI Debrecen 2009-es évjáratú üdvöskéje 400 gyorson hagyott mindenkit maga mögött, 800-on pedig a második legjobb produkcióval rukkolt elő. Mindhárman tagjai voltak a fölényes győzelmet arató – a görögöket csaknem hét, a törököket tíz másodperccel verő - 4x200-as gyorsváltónak, amelynek negyedik embere, a 2010-es Szabó Kincső is remekelt. És hogy a hatodik aranyérmesünkről se feledkezzünk meg: Zámbori Hanna, a BVSC 16 éves reménysége 200 mellen bizonyult utolérhetetlennek.
(Kiemelt képünkön: A Grazban járt siekrkülönítmény Forrás: MÚSZ









