Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2026.04.06. 13:35
null
Az első osztályú utánpótlás leány kézilabda-bajnokságok alapszakaszában megléptek az üldözőiktől a négyes döntőbe jutásra legesélyesebb csapatok.

Tizenhét fordulót már megrendeztek, öt van hátra a korosztályos élvonalbeli leány kézilabda-bajnokságok, pontosabban az U20-as és az U18-as alapszakaszából. Ennek végén a Kelet- és a Nyugat-csoportból is az első két helyezett jut be az évad végi négyes döntőbe. A versenyfutás mindegyik csoportban izgalmasan alakul, még mindig nincsen olyan csapat, amely biztosította volna a helyét a Final Fourban.

Az utóbbi hetekben viszont valamelyest tisztult a kép, megvannak a fő esélyesek.

Kezdjük az U20-asokkal: keleten a DVSC Schaeffler egészen áprilisig mindössze egyetlen botlással, a Kecskemét elleni, őszi meglepetésvereséggel haladt az élen, e hónap elsején azonban a Váci NKSE megtréfálta a debrecenieket, akik idegenben 39–34-re kaptak ki. Ezzel továbbra is az élen állnak, ám a második Kisvárda (amely egy mérkőzéssel többet játszott) egy pontra közelítette meg őket. A DVSC és a Kisvárda tehát négyes döntőt érő helyen áll, az említett Vác azonban szorosan ott robog a nyomukban, a várdaiakhoz képest kettővel több pontot veszítettek eddig.

Nyugaton

a Győri ETO fél lábbal már a Final Fourban érezheti magát,

tizennyolc bajnokijukból tizenhetet megnyertek, a másodikként érkező, másik tizennyolcszor pályára lépő Budaörsöt az őszi és az előrehozott tavaszi összecsapásukon is legyőzték. Az ETO-nak egyetlen pontot kell már csak szereznie a hátralevő négy mérkőzésén, hogy ott legyen a végjátékban. Reálisan már csak a harmadikként érkező NEKA érhet oda, a Budaörshöz képest öt ponttal lemaradva, de eggyel kevesebbet játszva érkeznek.

A DVSC U18-as csapata Forrás: DVSC Kézilabda Akadémia

Az U18-as bajnokságban is a DVSC vezet keleten, míg a második helyért rangadót játszott pár nappal ezelőtt a Vasas SC és a Ferencváros, amit az utóbbi idegenben nyert meg két góllal, így négy ponttal elhúzott a harmadik angyalföldi együttestől. Nyugaton hasonló a helyzet a korosztályban, mint az U20-asoknál: a Győri ETO vezet, a Budaörs a második, míg a Kozármisleny az utóbbihoz képest hat ponttal lemaradva, de egy meccsel kevesebbet játszva harmadik.

Az U16-os bajnokságban eltérő lebonyolítással versenyeznek a csapatok, nemrégiben kialakult a Kelet- és a Nyugat-csoport alapszakasza alapján a felső- és az alsóház; előbbiben a Győri ETO vezet, két ponttal lemaradva követi a DVSC, a harmadik pedig a Szombathelyi KKA.

(Kiemelt képünkön: a Győri ETO U20-asai jó úton a négyes döntő felé Forrás: Facebook/Győri ETO KC Utánpótlás)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: Baróti Bence megérett a légiós létre

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
9 órája

Vívás: ketten is elhagyják a junior női kardcsapatot

Utánpótlássport
17 órája

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Birkózás: az U17-esek után az U15-ösökön van a sor a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.05.20. 09:00

A hónap utánpótlásedzője: Kovács Attila vívótréneré az áprilisi díj

Utánpótlássport
2026.05.19. 17:28

Vízilabda: régóta vártak a KSI bajnoki címére Rabb Benedekék

Utánpótlássport
2026.05.19. 13:38
Ezek is érdekelhetik