Kun Attila: A hangsúly az egyénen van!

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
2025.12.05. 19:42
null
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz a legkiválóbb trénerek portréival. Ezen a héten az ifjúsági leány kézilabda-válogatott szövetségi edzőjét, a Győri ETO KC akadémiájának szakmai igazgatóját, Kun Attilát mutatjuk be.

Mátészalkán sporttagozatos általános iskolába járt, ott ismerkedett meg hatodikos korában, Szabó Attila testnevelő óráján a kézilabdával Kun Attila, ahogyan ő fogalmaz: „akkor kezdődött a szerelem a sportággal.”

Az említett városban játékosként is szerepelt, a fókusz azonban hamar a tanításra és az edzősködésre fordult át, 1991-ben kapta meg az első csapatait iskolai szinten. Hat évvel később költözött el Miskolcra, ahol folytatta a testnevelő tanári pályán, bár a dolgát nem könnyítette meg, hogy olyan iskolába került, aminek nem volt tornaterme – ám ez sem fogta vissza. Fokozatosan, egyre jobb színvonalú intézményekbe került, majd a Miskolci Honvédnál és a helyi sportiskolánál kezdett el dolgozni, az utóbbit igazgatóként is irányította.

– ez a négyes egység indított el és tart a mai napig a pályán – mondja az Utánpótlássportnak Kun. – Ha ezt a szakmát valaki nem szenvedéllyel csinálja, nem leli benne az örömét, akkor megette a fene az egészet. Talán elcsépeltnek hangzik, de a hobbim a szakmám, legyen szó edzősködésről vagy tanításról.”

A nagy váltás 2013-ban jött el, amikor Róth Kálmán hívására a Győri ETO utánpótlásához került.

Kun Attila Forrás: Győri ETO KC Utánpótlás, Facebook

„Óriási bizonyítási vággyal éreztem. Kálmánékkal, Danyi Gáborékkal a szakedzői képzésen ismerkedtünk meg, a mesteredzőit is együtt jártuk, a közös tanulás, felkészülés alapján kialakult ismeretség miatt hívtak magukhoz dolgozni. Egyből a mély vízbe dobtak, rögtön megkaptam a serdülőcsapatot… A mátészalkai, miskolci időszakhoz képest ez teljesen más volt.

a folyamatos, maximális felkészültség. 2018-ban a felnőttcsapathoz is felkerültem, másodedzőként segíthettem a klasszisokat, akikkel BL-t nyertünk, ezüst- és bronzérmünk is van a sorozatból. Ekkor kellett az iskolát otthagynom, az első években Győrben is tudtam tanítani, sőt minden korosztályban nyertünk diákolimpiát, a Bercsényi Miklós Technikummal pedig középiskolai világbajnokok lettünk.”

A Győri ETO-val az U14-es korosztálytól felfelé – az ifjúsági, vagyis az U20-as kivételével – minden kategóriában országos bajnokságot nyert, a klub mellett pedig az utánpótlás-válogatottaknál is dolgozik, ifj. Kiss Szilárd segítőjeként világbajnoki ezüstérmet és Európa-bajnoki aranyat is ünnepelhetett, vezetőedzőként tavaly a serdülő nemzeti csapattal harmadik lett a nyílt Európa-bajnokságon, ugyanezzel a (2008-asok és 2009-esek alkotta) korosztállyal pedig idén Eb-hetedikként zárt.

„Érdekes lehet, de az sosem motivált, hogy NB I-es edző legyek. Sokkal nagyobb motivációt ad, hogy utánpótlással foglalkozhatok.

A legfontosabb, hogy az egyénen legyen a hangsúly, a csapatot ennek alá kell rendelni. Az egyén fejlődési szakaszait vegyük figyelembe, egyénenként kell levonni a következtetéseket.”

(Kiemelt képünkön: Kun Attila a korosztályos válogatottal Forrás: NEKA)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
4 órája

Kopetka Béla: Az első edző az egész pályafutást meghatározza

Utánpótlássport
6 órája

Kosár: a fiúutánpótlásban is jócskán akadtak kiemelkedő egyéniségek

Utánpótlássport
10 órája

Kézilabda: jön a Veszprémmel a fiú ifjúsági BL négyes döntője

Utánpótlássport
15 órája

Röplabda: domináltak a kecskeméti fiúk az U17-es országos döntőben

Utánpótlássport
2026.06.11. 20:32

Új uszoda épül a Népligeti Akadémián

Vízilabda
2026.06.11. 10:07

Kosár: Tursicsék történelmi tarolása a leány utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2026.06.11. 09:00

Vízilabda: új lebonyolítású vb vár az U16-os válogatottra

Utánpótlássport
2026.06.10. 19:34
Ezek is érdekelhetik