Vízilabda: az ob I-ben is főszerepet vállalnak az UVSE fiataljai

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.11.17. 14:25
null
Az UVSE fiú ifjúsági vízilabdacsapata hibátlanul vezeti a korosztálya bajnokságát és a fiatalok közül többen az ob I-ben is hétről hétre jó teljesítményt nyújtanak.

A férfi vízilabda ob I alapszakaszának legutóbbi, 7. fordulójában az UVSE 15–10-re nyert a KSI vendégeként, ezzel megszerezte második győzelmét a bajnokságban – a sportiskolások továbbra is nyeretlenek az élvonalban.

A két kiváló nevelőegyesület felnőtt első osztályú összecsapásán az egyébként is alacsony átlagéletkorú mezőnyben főszerepet játszottak az utánpótláskorúak.

Az UVSE egyik nyerőemberének a 17 éves Gál Máté bizonyult, aki a meccs legeredményesebbjeként négy góllal járult hozzá a sikerhez.

A KSI-t irányító Horváth János elmondta, hogy a mérkőzés előtti napon még nem igazán tudta, hogy kikre számíthat a találkozón, ugyanis a csapatot sérülések és betegségek sújtják, továbbá szalagavatón is érintettek a fiatalok. Ezzel együtt a felforgatott KSI két negyedig jól tartotta magát. A tabellán tizedik UVSE vezetőedzője, Vincze Balázs a lilák korosztályos bajnokságban is játszó ígéreteit méltatta. A négygólos Gál Máté mellett Szabó Ákos és Kovács Levente szerepelt ifjúsági bajnokságban is érdekelt játékosként, Király Csaba serdülőként volt a vízben.

„A félidő után szerencsére az ifjúsági korú játékosaink olyan lendületet és áttörést hoztak, amellyel el tudtunk lépni a KSI-től, és sikerült győznük. Két viszonylag fiatal csapatról van szó, és

nagyon örülök, hogy a különbséget az ifjúsági korú játékosaink jelentették ezen a mérkőzésen.

A 17 éves Gál Máté remek hétvégét zárt: az ob I-ben és az ifi bajnokságban is az UVSE legeredményesebb játékosa volt Fotó: Szaka József

Vincze Balázs egyébként ebben az évadban eddig tizenegy olyan játékosnak szavazott kisebb-nagyobb bizalmat az ob I-ben, aki még a korosztályos bajnokságban is szerepel. Az UVSE ifjúsági csapata közben kiváló szezont fut, és

az alapszakaszban eddig mind a tizenkét meccsét megnyerve, egyedüli százszalékos gárdaként áll az első helyen.

A vasárnapi fordulóban az éllovas a BVSC-Zugló vendégeként folytatta jó sorozatát, és nyert 17–12-re. Az UVSE-ben ezúttal is Gál Máté volt a legeredményesebb, három gólt szerzett.

„Sikerült nagyon extra, szerencsés gólokat lőni, amelyekkel elléptünk a BVSC-től – értékelt a klubhonlapon Szentesi Ádám vezetőedző. – Azt is hozzáteszem, hogy hatalmas helyzeteket hagytunk ki, úgyhogy valahol kiegyenlítette ez a kettő egymást. A tizenegy kapott gól ellenére nem ment rosszul a védekezés, kellő taktikai fegyelem mellett sikerült extra szereléseket is belevinni a játékba. Örülünk nagyon, megyünk tovább.”

(Kiemelt fotó: Szaka József)

 

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: a BVSC-Zugló nyerte a fiú serdülőbajnokságot

Utánpótlássport
1 órája

Kovács Mária: A gyerekek a leginkább formálhatók

Utánpótlássport
5 órája

Izgalmas csatában az FTC került előnybe a Honvéd ellen a férfi vízi ob I döntőjében

Vízilabda
17 órája

Kézilabda: a Pick Szeged és a Győri ETO az U16-os bajnok

Utánpótlássport
20 órája

Birkózás: Koleszár Ármin bronzérmes az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Kovács Attila: Senkitől sem várom el, hogy bajnok legyen

Utánpótlássport
Tegnap, 16:27

Kosárlabda: pécsi akadémia – ahol a kiválóság az alap

Utánpótlássport
2026.05.22. 16:00

Evezés: nyolc magyar indulóval kezdődik az U19-es Eb

Utánpótlássport
2026.05.22. 09:06
Ezek is érdekelhetik