Kosárlabda: „Beteljesült álom a válogatottat vezetni” – Sipos Péter


Mint arról korábban beszámoltunk, az utánpótlás kosárlabda-válogatottaknál több korosztály élére is új szövetségi edzőt neveztek ki. Az MKOSZ vezetése így tett például az U18-as fiúknál, azonban a Pethő Ákos helyét átvevő Sipos Péter korántsem fog ismeretlenül mozogni ennél a korosztálynál, hiszen az eddigiekben másodedzőként segítette Pethő munkáját, míg mostantól előrelép egyet ranglétrán. A klubszinten a Budapesti Honvéd juniorcsapatát vezető szakember korábban már az U16-os válogatottnál is tevékenykedett asszisztens edzőként.
„Három évvel ezelőtt Faragó Péter kért fel először segítőjének az U16-os csapatnál, amelynél két szezont töltöttem, majd a legutóbbi nyáron Pethő Ákos mellett már az U18-asoknál kaptam szerepet, szóval a mostani már a negyedik évadom lesz a válogatottaknál – mondta Sipos az Utánpótlássportnak. – Nyilván, ez a mostani feladat – immár vezetőedzőként – egy jóval nagyobb falat lesz.
Természetesen, hatalmas megtiszteltésként élem meg a kinevezést, de kicsit meg is lepett, hogy engem bíztak meg a feladattal.
Nem azért, mert nem érzem magam készen a kihívásra, viszont én soha korábban nem dolgoztam felnőttedzőként, és korábban többnyire olyanok kapták meg ezt a posztot, akik már a felnőttkispadon is bizonyítottak. Az egész karrieremet eddig az utánpótlásban töltöttem, így másokhoz képest nem igazán voltam szem előtt. De persze annál nagyobb volt az öröm, mikor kiderült, rám gondoltak a szövetségnél.
Mérhetetlen boldogsággal tölt el azóta is, és roppant hálás vagyok, hogy megkaptam az U18-as válogatott kispadját.

Tizenötévesen már a zsebében lapult a korosztályos válogatottba szóló meghívó, amikor egy esés után szarkómát diagnosztizáltak az orvosok a könyökében, míg végül elkerülve a még nagyobb bajt, amputálni kellett a jobb karját. Így az ígéretes sportkarrier számára váratlanul hamar vége szakadt.
Maradva a szeretett sportágánál, így edzőként szeretett volna a legmagasabb szintre törni.
Az U18-as válogatott élére való kinevezés pedig az eddigi tréneri pályafutása csúcsát jelenti.
„Amikor fiatalon beteg lettem, elvesztettem a kezemet, és abba kellett hagynom a sportot, mindent arra tettem fel, hogy minél jobb és sikeresebb edzővé váljak.
Az volt a nagy álmom, hogy egy nap majd valamelyik korosztályos válogatottat vezetőedzőként irányíthassam, és most pedig beteljesült ez a vágyam.
Éppen emiatt, amikor kiderült a kinevezés, egy napon át igencsak elérzékenyült állapotban voltam, sok minden lepörgött a fejemben, és úgy éreztem, mintha a fellegekben járnék a boldogságtól.
Mindvégig ott munkálkodott bennem az a szívfájdalom és hiányérzet, hogy játékosként sajnos nem tudtam megmutatni magam. Ez a vezetőedzői megbízás most egy óriási elégtétel nekem.
Természetesen, ezzel önmagában nem elégszem meg, rendkívül motiváltan vágok neki a munkának, szeretnék maradandót alkotni a srácokkal. Az mindenképpen előnyöm, hogy a játékosok nagy részét jól ismerem, hiszen korábban az U16-os korosztályban már foglalkoztam velük a válogatottban, vagy éppen a Honvéd edzőjeként találkoztam velük ellenfélként. Hamarosan meg is kezdjük a munkát a novemberi végi válogatottszünetben."
Az első összetartást november 27. és 30. között Fehérváron fogja vezényelni az U18-asoknak, akiknek a célversenye a jövő nyári B-divíziós Európa-bajnokság lesz. Sipos Péter mellett az edzői stábot Berkics Bence, Kádár Tamás és Simon Cintia alkotja majd.
(Kiemelt kép forrása: Budapesti Honvéd)









