Vívás: menni vagy nem menni?

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.09.24. 09:03
null
Nem egyszerű az utánpótláskorú vívók versenynaptárát a magyarok számára ideálisra formálni. Boczkó Gábor szövetségi kapitány az arany középút megtalálására törekszik, miközben hangsúlyozza a műhelymunka fontosságát.

Indul az utánpótláskorú vívók új évada, a versenynaptárban ismét számos kiemelt viadal szerepel. A legutóbbi idényben a mienk a törökországi Antalyában lebonyolított kadét és junior Európa-bajnokságon 11 érmet – közte három egyéni aranyat – érdemeltek ki, a két korosztály a kínai Vuhsziban rendezett világbajnokságán pedig egy-egy aranynak és bronznak örülhettünk.

A világversenyek után Boczkó Gábor szövetségi kapitány arról beszélt, hogy a sportolók közül többen a fő versenyükre kipukkadtak, így átgondoltabb felkészülési időszakra, kedvezőbb versenynaptárra van szükség. Szorgalmazni szerette volna, hogy csökkentsék az utánpótlás nemzetközi és hazai versenyeinek a számát, mert a fiatalok rengeteg seregszemlén vesznek részt az Eb-ig, vb-ig, így alig marad szabad hétvégéjük, amit nehéz fizikális meg mentális erővel bírni.

A kapitány az új évad előtt ebben a tekintetben nem tudott beszámolni jelentős változásokról.

„A helyzet nem sokat javult, próbáljuk optimalizálni a lehetőségeinket, de nem vagyunk teljesen a magunk urai, hiszen alkalmazkodnunk kell a nemzetközi versenynaptárhoz – mondja Boczkó. – Nem könnyíti meg a dolgunkat, hogy

a nemzetközi vívószövetség a tervek szerint új rendszert vezet be, amelynek értelmében a kadétok európai körversenyeit összevonják a juniorok világkupáival, azaz a két eseményt egy időben és helyszínen rendezik majd, ráadásul jellemzően nem a mi kontinensünkön.

Bangkoktól Costa Ricáig szerepelnek versenyek a naptárban, de ezeken nem tudunk részt venni, mert anyagilag túl nagy kihívást jelentenének. Párbajtőrben és tőrben ősszel Magyarország is rendez kadét körversenyt több száz indulóval, de mivel a korosztály vébéjén a világranglista-helyezésnek nagy szerepe van, kénytelenek vagyunk a világkupákon is elindulni. Azon vagyunk, hogy megtaláljuk az arany középutat.”

Boczkó Gábor Forrás: MVSZ

A szakember elmondta, hogy az utánpótlásban is kiszélesedett a vívóvilág, és már szinte minden ország képviselőivel számolni kell az Eb-ken, vb-ken. A magyarok persze tartani szeretnék a lépést a legjobbakkal.

„Továbbra is kiemelten fontosnak tartom a jó műhelymunkát és a különböző korosztályok közös válogatottjainak edzőtáborait. A versenyeken értékes tapasztalatokat szereznek a gyerekek, de én azt vallom, hogy a hétköznapokon kell megtanulniuk vívni.

Lényeges, hogy az utánpótláskorú reménységeink a felnőttek közelében legyenek.

A napokban a mátraházi edzőtáborunkban igyekeztem elmagyarázni a felnőtteknek, hogy miért érdemes a gyerekekkel szimbiózisban dolgozniuk. Ők gyakorolhatnak a fiatalokkal, azok meg nagyon sokat tanulhatnak tőlük. Példaként Imre Gézát és magamat hoztam fel, hiszen Siklósi Gergő vagy Koch Máté is rajtunk nőtt föl, és most nekik kell felvállalniuk a mi akkori szerepünket a következő generációt segítve. Szeretnénk, ha továbbra is érmeket szereznénk a korosztályos világversenyeken, de az elsődleges cél, hogy minél több gyerekből legyen felnőttvívó. Létezik lemorzsolódás is, és mivel kis ország vagyunk a nagy vívóvilágban, meg kell becsülnünk a tehetségeinket.”

(Kiemelt képünkön: A legutóbb junior Eb-aranyat nyerő párbajtőröző, Pelle Domonkos a vb-n már fáradtságra panaszkodott Fotó: Bizzi Team)

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: javított a németek ellen az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Birkózás: vasárnap startol az U20-as világbajnokság Pozsonyban

Utánpótlássport
10 órája

Vízilabda: az 5. helyért folytatják a magyarok az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Kosár: a 15. helyet szerezték meg az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
2026.08.14. 21:27

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
2026.08.14. 20:07

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
2026.08.14. 18:55

Vízilabda: kikaptak a magyarok a negyeddöntőben az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.14. 16:58