Vízilabda: hétfőn kezdenek az U18-as lányok a máltai Eb-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.08.31. 14:34
null
Hétfőn a hollandok ellen kezdi meg szereplését az U18-as leány vízilabda-válogatott a korosztály máltai Európa-bajnokságán.

Az idei utolsó, hatodik korosztályos vízilabda-világesemény veszi kezdetét Máltán, ahol az U18-as lányok Európa-bajnokságát rendezik meg.

A Csicsáky Vince által irányított magyar válogatott a tornán az A jelű kiemelt csoportban kapott helyet, és

hétfőn a hollandokkal méri össze a tudását, majd kedden az olaszokkal, szerdán pedig a törökökkel játszik.

Az Eb lebonyolítása hasonló az utóbbi időben megszokotthoz. Az előzetesen a legjobbak közé sorolt csapatok két kiemelt csoportban küzdenek, melyekből az első két helyezett automatikusan a negyeddöntőbe jut, a harmadik és a negyedik pedig keresztjátékban találkozik egy alacsonyabban jegyzett együttessel a nyolc közé jutásért. Fontos lesz tehát a formaidőzítés, hiszen a csoportkört követően egyik kiemelt válogatott számára sem ér véget a kontinensviadal.

A magyar lányok az Eb főpróbáját a görögországi Pythia-kupán tartották, amelyen a házigazdák mögött a második helyen végeztek.

„Az Eb-n minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, és sorozatban, egyesével készülünk az ellenfelekre. Ezzel együtt a legfontosabb a játékosok fejlődése, előre lépése, és az, hogy a felnőttválogatottnak minél több vízilabdázót tudjunk biztosítani az elkövetkezendő években” – mondta Csicsáky Vince szövetségi edző.

Az Eb főpróbáján, a Pythia-kupán ezüstérmet szerzett az U18-as leányválogatott Forrás: MVLSZ

Eddig a magyar korosztályos vízilabda-válogatottak az elmúlt esztendőkhöz képest visszafogottabban szerepeltek a nyári világversenyeiken. A Korényi Balázs edzette U18-as fiúk a hatodik helyet érdemelték ki a nagyváradi Eb-n. Előtte a Sike József által vezetett U20-as női válogatott az ötödik lett a brazíliai világbajnokságán, a Nagy Sándor vezényelte U20-as férfiválogatott a negyedik helyen végzett a zágrábi vb-jén, a Mihók Attila irányította U16-os lányok bronz-, a Dabrowski Norbert felügyelte U16-os fiúk pedig ezüstérmesek lettek az isztambuli Eb-jükön.

Az Eb-csapat:
Schmuck Tünde, Daróczi Julianna, Horváth Zsófi, Horváth Luca, Gulyás-Oldal Emma, Szentpáli Jolánta, Kemény Amira, Forster Luca, Kenéz Kincső, Keszthelyi Sára, Hetzl Adrienn, Szalkai Hanga, Kiss Emma Gitta, Alaksza Kinga, Füle Barbara

Program:
Szeptember 1., hétfő:

8.30 Hollandia–Magyarország
Szeptember 2., kedd:
21.00 Magyarország–Olaszország
Szeptember 3., szerda:
18.00 Magyarország–Törökország

(Kiemelt kép forrása: MLSZ)

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
14 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.08.12. 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 09:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01