Nyílt vízi úszás: magyar arany, ezüst és bronz(ok) is a nyitónapon

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.06.19. 19:55
null
Már a csütörtöki nyitónapon négy magyar medál, benne egy arany születéséről érkeztek hírek a portugáliai Setúbalból, ahol a nyílt vízi úszás 14-19 éves kiválóságai versengenek szombatig az idei korosztályos Európa-bajnokságon.

Csak a telhetetlenek mondhatják, hogy a mi szempontunkból akár még jobban is kezdődhetett volna az ifjúságiak – úszóberkekben: juniorok – setúbali nyílt vízi kontinensbajnoksága, amelynek első számában, a fiúk 10 kilométeres versenyében Kovács-Seres Hunor második, míg a lányok ugyanilyen távján Nett Vivien harmadik lett. Merthogy a késő délutáni programban, a 7,5 kilométeres hölgyversenyben magyar Európa-bajnokot avattak Nagy Napsugár személyében! A fiúk ugyanilyen távú viadalán pedig Pittlik Zsigmondé lett a bronzérem. Ha úgy tetszik: négyből négy!

A zalaegerszegiek egyéniben tavaly Eb-ezüstérmes nagy tehetsége, Nagy Napsugár az első másfél kilométeres kört vezető pozícióban teljesítette, 3 kilométernél viszont csak ötödik volt. A folytatás aztán a magyar vágyak szerint alakult: „Sugi” feljött másodiknak, hogy aztán a befejező szakaszt már ő tegye meg a leghatékonyabbans

ha csak „orrhosszal” is, de megszerezze az Eb-elsőséget

az olasz Ginevra Bagaglini előtt. A 33 rajthoz álló tinédzser között Miszlai Mira nyolcadikként, Szalai Fanni pedig 15.-ként zárt.

A 16-17 esztendősök korosztályában a fiúk 7,5 kilométeres versengése a mi szempontunkból kissé váratlan végkifejletet hozott, merthogy a múlt évben a vegyes váltó tagjaként – Nagy Napsugárral és Bartalos Annával együtt - világ- és Európa-bajnok Huszti Márton és Kárpáti Máté (előbbi most ötödik, utóbbi hatodik lett) helyett, s még inkább előtt Pittlik Zsigmond állhatott fel a dobogóra az eredményhirdetéskor. A Darnyi Tamás SC úszója egy darabig „megbújt” a 34 fős mezőnyben, s még 4,5 kilométernél is csak a tízedik volt, aztán fokozatosan tört előre, s végül

másfél másodpercnyire az ezüstérmes mögött, nagy és kellemes meglepetésre harmadikként érkezett be a célba.

A 2006-os évjáratú, így az utánpótlástól idén búcsúzó Kovács-Seres Hunor és Nett Vivien az Atlanti óceán part menti vizében kijelölt pályán az elejétől jelezték, hogy dobogós helyezésért jöttek a portugál turista paradicsomban zajló Eb-re, mert mindketten az élboly tagjaként hagyták maguk mögött a kilométereket.

Kovács-Seres, aki nemrég élete első felnőtt Európa-bajnokságán már megvillantotta tehetségét, az első körben vezetett, majd a harmadik-negyedik pozícióban haladt, a hajrában pedig a második helyet foglalta el.

Az ezüstöt aztán nem is engedte át a riválisoknak, csupán a francia Emile Mesmacque bizonyult verhetetlennek,

aki a dunaújvárosiak büszkesége előtt bő három másodperccel előbb csapott a célba. Hunor mögött a honfitárs Poteczin Dániel is kiválóan teljesített, hiszen harcban volt a bronzért, végül, ha centikkel is, de az érdi fiatalember lecsúszott az éremről, s negyedik lett.

A 18-19 esztendős hölgyek 24 fős vízi csatájában a zalaegerszegi Nett Vivien hatalmas hajrát kivágva érkezett be harmadiknak úgy, hogy fél távig az első háromban haladt. Aztán visszaesett ugyan az ötödik helyre, ám

a finisben nem hagyott kétséget afelől, hogy a bronzérem őt illeti meg.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a fiúmezőny harmadik magyarja, Szathmáry Zsombor a 31 induló közül 21. lett, a lányoknál pedig az októberben 18 éves Győrffy Lili 15.-ként ért célba, míg Abonyi-Tóth Glenda a kizárás sorsára jutott.

(Kiemelt képünkön: Nagy Napsugár Eb-arannyal, Pittlik Zsigmond bronzzal gazdagodott az első napon Forrás: musz.hu/Facebook)

 

 

Legfrissebb hírek

Öttusa: mind a négy magyar lány döntős az U17-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: Tibolya Péter öttusatréneré a júniusi díj

Utánpótlássport
3 órája

Kosárlabda: felemás Európa-bajnokságot zárt az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
6 órája

Birkózás: Szinay Szabolcsnak bejött a B-terv az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:28

Kosárlabda: negyeddöntős az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 19:01

„Kövesd az álmaidat!” – interjú Sárkány Zalánnal

Képes Sport
Tegnap, 18:20

Bohus Beáta: Azt mondták a lányok, hogy nem most kellett nyerni, hanem majd csütörtökön kell

Kézilabda
Tegnap, 18:04

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas a 13. helyen végzett 10 kilométeren

Vizes vb 2025
Tegnap, 12:32
Ezek is érdekelhetik