Kajak-kenu: fontos lépcsőfok előtt Tóth Petra KSI-s tanítványai

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.06.16. 19:15
null
A KSI kajakedzője, Tóth Petra a csoportjával korosztályos világversenyérmekben gazdag évek után idén fontos lépcsőfok elé érkezett.

Nem panaszkodhat az elmúlt évek eredménysorára a KSI kajakedzőjének, Tóth Petrának a csoportja, amely számos korosztályos világversenyérmet, köztük világbajnoki címet is ünnepelhetett. Csak 2024-ben két-két aranyérmet szereztek az ifjúsági vb-n és Eb-n a Tóth-tanítványok, így nem csoda, hogy a szakembert választotta meg a hazai szövetség a tavalyi év utánpótlásedzőjének.

Tóth kilenc évesen kezdett Tatán kajakozni, ahogyan ő fogalmaz, „első látásra szerelem volt a sportág”, és az edzősködés is hamar megjelent az életében, huszonkét évesen már besegített a trénerek munkájába, és azóta is kitartóan – és eredményesen – képzi a fiatalokat. Jelenleg U23-as és ifjúsági korú kajakosokkal foglalkozik a már említett fővárosi klubban.

hiszen ezek a fiatalok már abban a korban vannak, amikor mindkettőben rengeteg energiát kell belefektetni. Többen a csoportomból ráadásul ezekben a hetekben érettségiznek, ez is fontos állomás” – mondja Tóth az Utánpótlássportnak.

Balról: Juhász Máté, Tóth Petra és Avar Tamás Forrás : MKKSZ

A 2006-os és 2007-es születésű sportolók – ahogyan már említettük – ott vannak a korosztályukban az ország legjobbjai között, és vb-, illetve Eb-érmek birtokosai; ilyen Samu Péter, Avar Tamás, Juhász Máté, Szabó Vilmos, Hoffer Benedek és Erdész Mihály is.

„Kell egy jó vezető és egy jó mentalitású csapat.

Amire talán a legbüszkébb vagyok, az az első világbajnoki címünk, amit Samu Péter Szakács Botonddal ért el, mindketten KSI-nevelések. De az összes eredmény ugyanolyan örömet okozott.”

A társaság 2006-os tagjai idén már az U23-asok között szerepelnek, ami óriási lépcsőfok a kajakosoknak.

„Eddig minden remekül alakul, a srácok kint lesznek az új korosztályuk Európa-bajnokságán!”

Legfrissebb hírek

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
4 órája

Birkózás: két helyszínen válogatóztak az U15-ösök

Utánpótlássport
5 órája

Tenisz: Szimandel Laura és Lipp Máté az U16-os fedett pályás bajnok

Utánpótlássport
9 órája

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
Tegnap, 20:41

Birkózás: Zsitovoz és Szinay is ötödik lett az U23-as Eb záró napján

Utánpótlássport
Tegnap, 20:37

Jégkorong: a bronzért játszik az Újpest az U20-as osztrák rájátszásban

Utánpótlássport
Tegnap, 17:48

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
Tegnap, 16:02

Vívás: Horváth Lotti címvédőként várja a kadét-világbajnokságot

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00
Ezek is érdekelhetik