Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.05.06. 19:47
null
A múlt hét végén biztossá vált, hogy a női kézilabda NB I/B-ben feljutó helyen végez az évad végén a javarészt utánpótláskorú játékosok alkotta NEKA. Bakó Botond vezetőedző az Utánpótlássportnak nyilatkozott a siker után.

Már az évad elején látszódott, hogy a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia női első csapatának jó esélye lesz az idény végén visszajutni az NB I-be, amelyből nagyjából egy évvel ezelőtt esett ki.

A javarészt utánpótláskorú fiatalok alkotta együttes kerete évről évre rengeteget változik, a felnőttcsapatok előszeretettel igazolnak a NEKA-ról, 2024 nyarán például az azóta az élvonal egyik leggólerősebb játékosává előlépő, a válogatottban is bemutatkozó Faragó Lea tette át a székhelyét az Elek Gábor vezette Mol Esztergomba.

A játékosáramlás tehát egy évvel ezelőtt sem maradt el, a távozók helyére pedig javarészt az U19-es gárdából léptek fel a fiatalok, az átlagéletkor húsz év körül mozog a keretben, legfiatalabbként két 2009-es születésű kézilabdázó (Grápa Zsófia és Péli Adél) is kisebb szerephez jutott. A NEKA végül a múlt hét végén, a 27. fordulóban a Tempo KSE idegenbeli legyőzésével matematikailag bebiztosította, hogy a második helynél hátrébb nem végez az idény végén, és feljutást érő pozícióban zár.

„Vezetőségi szinten nem volt elvárás a feljutás, ám az egész évadban azt mondhattam, hogy a tabellán elfoglalt helyünk, de még inkább a mutatott játékunk alapján joggal gondolkodhattunk az NB I-be való visszajutásra. Nyomás viszont egy pillanatig sem került a játékosokra – mondja az Utánpótlássportnak Bakó Botond vezetőedző. – Ahogyan haladtunk előre, a lányok is egyre inkább elhitték, hogy meglehet a siker; rengeteget dolgoztunk ezért. Nagyon jó élmény megélni a Tempo elleni győzelmet, és azzal együtt a feljutást, életem egyik legnehezebb évada volt ez.

 Különböző problémák jöttek az évad közben, háromszor biztosan újra kellett építeni a társaságot, de minden akadályt megugrottunk.”

Bakó Botond Forrás: NEKA

 

A szakember januárban úgy fogalmazott a honlapunknak, hogy a magyar kézilabdázás közös érdeke, hogy a NEKA élvonalbeli legyen a női vonalon is, mert így még felkészültebb játékosokat tud később továbbadni. Bakó továbbra is tartja a véleményét.

„Az ideális, ha a fiatal játékosunk úgy lép tovább a NEKA-tól, hogy már van valamennyi tapasztalata az élvonalban, ez sokat számít. Lépcsőzetes karrierépítésre van szükségük.

A keret nagyrészt együttmarad a következő évadra is!”

(Kiemelt képünk forrása: NEKA)

Legfrissebb hírek

Birkózás: kezdődik a bulgáriai U20-as világbajnokság

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
15 órája

Vízilabda: ötödik az U20-as női válogatott a vb-n

Utánpótlássport
15 órája

Kosárlabda: 13. lett az U16-os fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Kosár: megvan az első győzelem az U16-os leányválogatottnak az Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Vízilabda: az 5. helyért folytatja az U20-as női válogatott a vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 10:35

Kézi: ismét egy góllal kapott ki a magyar csapat az U19-es fiú-vb-n

Utánpótlássport
2025.08.15. 21:21

Kosár: újra az elitben – sima feljutás az U20-as lányoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.15. 17:13
Ezek is érdekelhetik