Kosárlabda: a DEAC nyerte a junior fiúbajnokságot

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.27. 19:28
null
Házigazdaként a DEAC győzött a junior fiú kosárlabdázók országos döntőjében. A debreceniek a fináléban a Sopront múlták felül, míg a bronzérmet a pécsiek szerezték meg.

Ahogyan arról beszámoltunk, a hazai pályán szereplő DEAC az NKA Pécset, míg a Soproni Sportiskola a Kecskemétet verte a szombati elődöntőkben, így vasárnap az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban DEAC–Sopron finálét rendeztek a junior (U19) fiú kosárlabda-bajnokság országos döntőjében. 

Az aranycsatát a debreceniek kezdték jóval jobban, Fekete-Gál Csongor vezérletével az első negyed derekához érve már 14–6-ra vezettek a hazaiak. Majd a nyolcadik percre már majdnem a tízpontos határt is elérte a hajdúságiak előnye (21–12). Carlos Vallejo együttese viszont igyekezett tapadni ellenfelére, és az első tíz perc végén igencsak beleerősített, és villámgyorsan háromra zárkózott fel (21–18). A második etap elején aztán Gadácsi Dávid duplájával egy pontra jött fel a Sopron (25–24), sőt nem sokkal később a vezetést is átvette (27–28). Ekkor Fekete-Gál Csongor állt újra a DEAC élére (32–29). A félidő hátralévő részében abszolúte fej fej mellett haldtak a felek, és a nagyszünetben végül Kádár Tamás alakulata állt jobban minimálisan (39–38). 

A fordulást követően mindkét csapat nagy lendülettel jött ki az öltözőből: soproni részről a Flasár Zalán, Gadácsi Dávid duó, míg a debreceniek oldalán a Fekete-Gál Csongor, Szász-Veres Márk kettős szórta a pontokat (48–48). A negyed második felében a DEAC-nál Fekete-Gál mellé Varga Ferenc is igyekezett felzárkózni pontgyártásban, s ezt kihasználva a hazaiak 62–54-re elléptek a záró szakasz kezdetére. A végjáték első perceiben már tíz pont is volt közte (66–56), de a Sopron nem adta meg magát (66–62). Flasárral az élen a vendégek nagyot küzdöttek a végén, de négy pontnál már nem tudtak közelebb jönni.

A DEAC végül 77–70-es győzelmet aratott, és megszerezte a bajnoki címet a junior fiúk mezőnyében.

A debrecenieknél Varga Ferenc is kivette a részét a juniorbajnoki cím megszerzéséből Forrás: DEAC KA

A végül 32 pontig jutó Fekete-Gál Csongor volt a finálé legeredményesebb játékosa, míg a soproniak legjobb dobójaként Gadácsi Dávid 22 pontig jutott.

A döntő MVP-jének Flasár Zalánt választották meg,

aki masszív dupla-duplával, 14 ponttal, 20 lepattanóval, 6 gólpasszal és 2 blokkal zárt.

A nyolcas döntő All Star-ötösébe Kertli Ádám, Mezőfi Márk, Flasár Zalán, Gadácsi Dávid és Varga Ferenc került be.

JUNIOR FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ, DEBRECEN
Finálé
DEAC KA–Soproni Sportiskola KA 77–70 (21–18, 18–20, 13–16, 15–16)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.

Korábban a bronzcsatában – a nyolcas döntőnek címvédőként neki vágó – NKA Pécs 81–69-re verte a Kecskemétet. Az ötödik helyet a Budapesti Honvéd szerezte meg, legyőzve a fővárosi rivális Vasas Akadémiát, míg hetedikként a Szedeák, nyolcaddiként a Zalaegerszeg végzett.

A junior fiú országos döntő sorrendje:
1. DEAC
2. Vasas Akadémia
3. NKA Pécs
4. Kecskeméti KA
5. Budapesti Honvéd
6. Vasas Akadémia
7. Szedeák
8. Zalakerámia ZTE KK

(Kiemelt kép forrása: DEAC KA)

Legfrissebb hírek

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Kézilabda: szerdán kezdődik az U17-es leány Európa-bajnokság

Utánpótlássport
3 órája

Öttusa: Kósa Nóra, Birta Botond és csapatok aranya a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Sportlövészet: két magyar pisztolyos ezüstérem a junior Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Úszás: jön az utánpótlás-bajnokságokat záró ifi ob

Utánpótlássport
7 órája

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
12 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
15 órája

Cselgáncs: kiváló szereplés az EYOF-on, folyatás az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.07.28. 20:05
Ezek is érdekelhetik